Folytatjuk csapataink 2023/2024-es bajnoki szezonjainak feléves értékelőjét, ahol, ezúttal az MLSZ Regionális U-19 Közép Csoportjában szereplő, ősszel a 6. helyen záró csapatunk teljesítménye kerül fókuszba.
Talán a kiegyensúlyozottságra és a játékintelligenciára, illetve az „előre gondolkodás” fejlesztésére próbáltunk meg leginkább hangsúlyt helyezni ebben vvva félévben - kezdte értékelését Zsivoczky- Pandel Péter a csapat vezetőedzője.v vNem alakult zökkenőmentesen a kezdet, két olyan korosztályból (2005-2006) vtevődött össze az U19- es ifi csapat, akik nem ismerték olyan közelről egymást, kellett egy kis idő amíg elkezdtek összecsiszolódni a pályán. A bajnokság negyedére „érkezett meg” igazán a csapat a bajnokságba, produkáltunk is egy nagyszerű, 5 meccses győzelmi szériát, illetve külön öröm, hogy több olyan együttes ellen sikerült diadalmaskodni, akik egyelőre magasabban jegyzett utánpótlással rendelkeznek.
Mi jellemzi leginkább a Csepel TC U19- et ? Hogyan tovább?
Közhely, de tényleg csapatként funkcionáltunk, nem egyéniségeket tekintve tűnhetünk ki a mezőnyből, hanem taktikai felkészültségünkben, kombinatív játékban és akaratban vagyunk rettentően erősek. Kaptak egy kis pihenőt a srácok, de az ünnepek után máris kezdődik az egyéni futóprogram. Január 8- án pedig a hivatalos felkészülés is megkezdődik. Külön öröm, hogy nem kell vendégeskedni senkinél sem, hanem immáron a saját műfüves pályánkon tudunk dolgozni, ami hatalmas segítség mindenkinek a labdarúgó szakosztályban. Összességében azt gondolom, hogy erőn felül teljesítettünk ebben a félévben, de szeretjük a kihívásokat így jövőre is a saját határainkat akarjuk feszegetni. Szeretném megköszönni a csepeli szülők hatalmas támogatását és segítségét, nélkülük sokkal nehezebb lenne menedzselni ezt a csodás csapatot. Minden Csepel TC érzelmű dolgozónak, kollégának, játékosnak, szülőnek és persze szurkolónak Eredményes, Boldog Új Évet kívánok! Csak a Csepel, csak a huszonegy!
Comments