Kezdetét vette a Baracsi Imre- emlékverseny
- legradigabor
- 2 days ago
- 1 min read
Immáron 10. alkalommal rendezik meg a Csepel SC egykori kiváló birkózója,majd mesteredzője, Baracsi Imre tiszteletére létrehozott versenyt, ami egyben a III. Nemzetközi U20 KIMBA Kupa nevet is viseli.

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) március 20-21-én 18 ország részvételével bonyolítják le a a nagyszabású viadalt, melynek hivatalos megnyitóján Baracsi Imre lánya Judit és unokája Richárd is személyesen tette tiszteletét. A megnyitón beszédet mondott Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója, valamint Németh Szilárd az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, aki hivatalosan is útjára bocsájtotta a megmérettetést.
A verseny kezdete előtt átadták a hatodik alkalommal odaítélt Tóth Bendegúz-ösztöndíjat,melyet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, a Magyar Birkózók Szövetsége és a Testnevelési Egyetem hozott létre. A nyertes ezúttal Müller Petra, a Csepel TC birkózó szakosztályának tehetséges versenyzője lett.
Két kontinensről 18 ország 215 sportolója érkezett Csepelre, a megmérettetés egyben az U20-as korosztály második hazai válogatóversenye is, ahol többek közt az Egyesült Államok, Törökország és Fehéroroszország is képviselteti magát.
Az első napon, pénteken a szabadfogásúak és a lányok, szombaton pedig a kötöttfogásúak mérik össze a tudásukat a sportkomplexum szőnyegein.




Comments