top of page


Vasas II: jöjjön végre a revans!
Viszonylag "régi" ismerős akad az utunkba a bajnokság 8. fordulójában, akik ellen vért-verejtéket izzadva sem sikerült nyernünk két éve. Ezúttal is teszünk egy próbát a sikerre. A legutóbbi győzelmünket 2024. augusztus 28-án értük el ellenük, amikor is Csepelen 2:1-re nyertünk Dunai és Pesuth góljaival. Azóta sajnos nem sok sót ehettünk meg az angyalföldi "fakó" ellen, akik idén nem vettek repülőrajtot, igaz annyira szégyenkezniük sem kell a mutatott teljesítményük okán, amit
legradigabor
5 days ago2 min read


MK: A legjobb 32-be kerültünk Villányban
Nem csak a hosszú utazás, a hazaiak harcmodora is megnehezítette a Csepel SC futballistáinak vasárnapi helyzetét, de hátrányból fordítva végül továbbjutottunk Baranya megyében. A bama.hu beszámolója szerint a hazai alakulat kifejezetten bátran kezdett neki a meccsnek, aminek a 31. percben meg is lett a gyümölcse: Kelemen Máté góljával felrobbant a lelátó, és előnybe került a Villány. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, a mieink ugyanis szinte a középkezdés után, a 33. perc
legradigabor
Sep 142 min read


MOL MK: Villányban kell továbblépnünk
Folytatja kupaszereplését a Csepel SC felnőtt labdarúgócsapata mégpedig a Baranya megyei Villányban, ami elsősorban kiváló borairól híres, ám 1916 óta sportegyesülete is van. Az alapítás helyi sportkedvelő polgárok és fiatalok kezdeményezésére történt. A korabeli vidéki sportegyesületek mintájára a helyi közösség, az iparosok és a kereskedők álltak össze, hogy létrehozzák az akkori nevén Villányi Sport Clubot. A története során a klub mögé különböző támogatók álltak be, ami
legradigabor
Sep 112 min read


Forza, Como! Hajrá, Csepel!
Hamarosan útjára indul a labda a Bajnokok Ligája idei kiírásának alapszakaszában, ahol egy abszolút újonc is szerepel, mégpedig az olasz Como 1907 együttese. Nekik szántuk most olvasható sorainkat. Kedves comói Barátaink! Talán emlékeztek még rá: 1981. április 21. – Como. A Közép-európai Kupa, azaz a Mitropa Kupa utolsó fordulója. A Csepel SC-nek egyetlen pontra lett volna szüksége ahhoz, hogy magasba emelhesse a serleget. Ti azonban 2–1-re megnyertétek a mérkőzést, így a tró
legradigabor
Sep 92 min read


Kissé csípős volt a szombati csabai
Csapatunknak nem nagyon ízlett a helyenként durva megmozdulásoktól sem mentes Békéscsabai harcmodor, ami végül 2:2-es döntetlent eredményezett szombat délután a két csapat összecsapásán. A mérkőzés a csütörtökön elhunyt Martos Győző emlékére gyászszünettel kezdődött, majd azonnal magunkhoz vettük a kezdeményezést és az 5. percben egy formás támadás végén Csabafi Szabolcs gyönyörű gólt ragasztott a vendégek hálójába (1:0). A folytatásban is kezdeményezőbbek voltunk, ám a vihar
legradigabor
Sep 62 min read


„Álljatok már le, ez már nagyon gáz!” - emlékek a Békéscsaba elleni kiütésről
A csepeli labdarúgásnak a 4 NBI-es bajnoki címen kívül is voltak kisebb- nagyobb sikerei, mi több, siker-korszakai. A legutóbbinak részese, sőt egyik főszereplője volt a nagyváradi születésű Bereczki Péter, aki 6 éven át viselte a kék-piros szerelést azután, hogy Vácott bajnokcsapat tagja lehetett. Az akkori csepeli védelmet 1993 és 1998 között 88 mérkőzésen erősítette, melyeken 3 gólt szerzett. Alázatos játékával, személyiségével belopta magát a csepeli szurkolók szívébe, és
legradigabor
Sep 33 min read


Patinás klubot fogadunk a hétvégén
Szombat kora este az a Békéscsaba 1912 Előre látogat a Béke téri sporttelepre, akikkel az ugyanazon évben alapított Csepel SC a régi szép időkben az NBI- ben vívott bajnoki meccseket, s akiket 1996- ban 9:1-re páholtunk el, ami mai napig élményszámba menő emlék. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán és a "Csabai Körösön” is, így most mindkét egylet az NBIII- ban harcol a pontokért. A viharsarkiak egy pocsék NBII- es szezont követően pottyantak ki az NBII- ből az utolsó helyen
legradigabor
Sep 32 min read


Sándorfalván sem álltunk le a góltermeléssel
A BKV felett aratott nyolcgólos siker után az újonc Sándorfalva otthonába látogattak labdarúgóink, akik ezúttal is hatékonyan használták ki helyzeteiket és öt góllal terhelték meg a hazaiak hálóját. Ezzel újabb 3 pont érkezett a csepeli Béke térre. A helyszínről tudósító Délmagyar hírportál beszámolója szerint csapatunk már a meccs elején hatékonyan használta ki helyzetecskéjét (idézet) , s bár a góllövőnk nevét ők elírták, a jegyzőkönyvbe Sükösd Krisztián neve került... Nem
legradigabor
Aug 302 min read


Győzelmi reményekkel utazunk Sándorfalvára
Felnőtt együttesünk 2026. augusztus 29-én, szombaton 17:30-kor a Sándorfalva SKE otthonában lép pályára, azzal az egyértelmű céllal, hogy folytassa pontszerző műveletét. Együttesünk a szezon eddigi legnagyobb önbizalom-löketével utazik a Csongrád-Csanád vármegyei újonchoz.A BKV Előre elleni kiütéses győzelem szellemisége remélhetőleg átragad a szombati megmérettetésre is. A sándorfalvi együttesnek eddig nehéz, mélyvíz-szerű tapasztalatokat hozott a visszatérés az NB III Dél-
legradigabor
Aug 282 min read


Nem kegyelmeztünk a BKV Előrének! 9:1 ide
A szerdai játéknap ellenére sokan nézték meg labdarúgóink fellépését a BKV Előre ellen,akiknek ezúttal nem kegyelmezett csapatunk. A közlekedésieket ízekre szedtük a pályán. A két csapat merőben más előjelekkel várta a találkozót: a mieink győzelmi szériában és kupa-továbbjutással, míg a kék-sárgák vereség-spirálból és kupa-búcsúval érkeztek a Béke térre. Az alaphangot gyorsan megadta Szűcs Levente 1. percben megszerzett gólja, amit sokáig nem követett újabb, sőt a vendégek h
legradigabor
Aug 272 min read


Szerdán kell pontokat gyarapítani a BKV ellen
A MOL Magyar Kupa kiírása okán az ESMTK mérkőzéshez hasonlóan ismét szerdán lép pályára a Csepel SC felnőtt együttese ezúttal a BKV Előre ellen. Utolsó augusztusi hazai bajnoki meccsünkön újra felbolydulhat a Béke tér és környéke, ahová a fővárosi rivális BKV Előre együttese érkezik az NB III Dél-Keleti csoportjának 5. fordulójában. Labdarúgóinknak egyértelműen a győzelem és a három pont itthon tartása cél, miközben a józsefvárosiak a legutóbbi kupapofon után javítani érkezne
legradigabor
Aug 242 min read


MOL MK: Magabiztos továbbjutás
Szemernyi kétséget sem hagytunk róla, hogy melyik a jobb csapat Csepelen, futballistáink ellentmondást nem tűrő játékkal abszolválták a továbbjutást a Magyar Kupában. Bogdán Bence mesterhármast rúgott a Hollandi úton. Csepel FC USE - Csepel SC 0:3 (0:1) Csepel, Hollandi út, Jv.: Pázsi Máté (Holpár Gergely, Döbrösi Levente) CsFC USE: Szabó Zs. - Takács A., Nemes M. (Bakó D. '59), Kis-Orosz M., Sztraka K., Seregy T. (Ködöböcz A. '88), Bereczky K. (Frei P. '88), Szabó N., Urbin
legradigabor
Aug 231 min read


Csepeli kupacsata a Hollandi úton
Hosszú idő után ismét összesodorta a sors vagyis a sorsolás szeszélye Csepel első számú futballcsapatát és a BLSZ- ben szereplő Csepel FC USE- t a MOL Magyar Kupában. A 114 éves Csepel SC történelmében a Magyar Kupa nem szerepel a sikertörténetek között, klubunk egyáltalán nem nevezhető kupaspecialistának Magyarországon, de nemzetközileg annál inkább. Többek közt szerepel egy prágai Húsvét Kupa siker (csehül: Velikonoční turnaj) 1948-ban, ahol a Csepel mellett az MTK, a Slavi
legradigabor
Aug 212 min read


Pontszerzés Hódmezővásárhelyen
Megőrizte vidéki veretlenségét csapatunk, akik Hódmezővásárhelyen szerezték meg újabb bajnoki pontjukat. A hazaiak nem adták olcsón a bőrüket, így értékes pontot hoztak haza labdarúgóink. Viszonylag hamar, már a 12. percben megszereztük a vezetést, de sajnos nem tudtuk "rárúgni" a második találatot. Ahogy telt-múlt az idő, a hazaiak visszajöttek a meccsbe és erőfeszítéseiket a 67. percben egy góllal megkoronázták, kiegyenlítve ezzel az előnyünket. A végjátékban nem igazán for
legradigabor
Aug 162 min read


Kiismerhetetlen ellenfélhez látogatunk
Nincs sok idő ünnepelni az ESMTK felett aratott szenzációs sikert, máris újabb feladat, jelesül a Hódmezővásárhelyi FC vár a mieinkre szombaton, ráadásul idegenben. Vendéglátóink az előző szezonban saját pályájukon alaposan eltángáltak minket (3:0), de a visszavágón sikerült revansot venni és Tóth László, Halácsi F. Mirkó valamint Sükösd Krisztián góljaival 3 gólos győzelmet ünnepelhettünk Csepelen. A HFC végül a 10. helyen zárta a bajnokságot, 10-7-13-as mérleggel, odahaza u
legradigabor
Aug 142 min read


Gyorsabbak voltunk a napfogyatkozásnál: ismét legyőztük az ESMTK-t!
Nem mindennapi körülmények közt került sor a szomszédvári rangadóra szerda este a Csepel stadionban. A napfogyatkozásra mi reagáltunk jobban és mire a Hold kitakarta a Napot, újra két vállra fektettük az ESMTK- t. A mérkőzés előtt 3 visszavonult futballistánkat köszöntöttük szurkolóink üdvrivalgása közepette: Bencze Márton, Mészáros László és Németh Zoltán sokat tettek a csepeli futballért, mindannyian emblematikus figurává váltak a kék-piros klubnál, akik szívüket-lelküket k
legradigabor
Aug 133 min read


Rangadó a "hőség árnyékában"
A szombati bravúros monori pontszerzést követően máris újabb nagy feladat vár a Csepel SC labdarúgóira: a szomszédvár ESMTK együttese látogat a Béke térre. A rekkenő hőség miatt augusztus 5- ről elhalasztott összecsapáson ezúttal is valódi presztízscsata várható a Csepel stadionban, ahol a legutóbbi hazai bajnoki mérkőzés (május 17-e) óta jelentős változások mentek végbe mind a futballpályán, mind a lelátón és környékén mind pedig a labdarúgó épületben illetve a játékoskeretb
legradigabor
Aug 102 min read


Döntetlen a bajnok otthonában!
Megszerezte idei első bajnoki pontját a Csepel SC NBIII- as labdarúgó csapata, méghozzá a tavalyi bajnok Monor SE otthonában. Monor SE - Csepel SC 0:0 Monor, Jv.: Drabon Barnabás (Csákó Patrik,Juhász Szabolcs) Monor: Liziczay Zs. - Takács D., Szabó B., Kalocsány P. (Agóts T. '63), Bálint D. (Dinawi S. '85), Farkas Á., Szlovák Á., Markó Á., Kiendl K. (Kocsis K. '82), Kapronczay G., Horváth L. (Karacs D. '85) Vezetőedző: Halgas István Csepel SC: Tóth Ádám - Csabafi Szabolcs, Tó
legradigabor
Aug 91 min read


MOL Magyar Kupa: magabiztos továbbjutás
Nem volt hiábavaló a Csepel SC felnőtt labdarúgóinak 220 km-es túrája a Magyar Kupa 1. fordulójában. A Zala megyei Szepetneken 7 rúgott góllal léptünk a 2. fordulóba. A rekkenő hőség ellenére szombat délelőtt 10:30-kor elindult a csepeli csapatbusz végtelennek tűnő, hosszú útjára Szepetnek felé, hogy megküzdjön a helyi, megye I. osztályban szereplő labdarúgóklub futballistáival. Szerencsére a hosszú utazás nem szegte kedvét labdarúgóinknak és az izmok sem merevedtek el annyir
legradigabor
Aug 22 min read


NBIII: nem sikerült a bravúr Óbudán
Elkezdte szereplését a Csepel SC NBIII-as labdarúgó csapata,méghozzá erőltetett menetben, melynek első állomása a III. Kerületi TVE otthonában volt. Sajnos nem sikerült megismételni az előző szezonbeli bravúrt. III. Kerületi TVE - Csepel SC 2:0 (0:0) Kalap utca, Jv.: Linn Kevin (Vargha Tamás, Burján István) III. Kerület: Hajagos T. - Dobronoky V. (Fodor F. '80), Farkas B. (Buda P. '69), Hulicsár M., Gosztola Á., Borsay M. (Szűcs Á. '87), Könczey M. (Tóth B. '80), Lencsés B.,
legradigabor
Jul 261 min read
bottom of page
