top of page
  • Instagram
  • Facebook
  • Youtube

Kispestre sem feltartott kézzel megyünk

13 órával ezelőtt
1 perc olvasás

A Csepel SC felnőtt labdarúgó csapata 5 meccs óta tartó nyeretlen szériáját szeretné megtörni a következő fordulóban. Mindezt a Honvéd II otthonában igyekszik megvalósítani.

A legutóbbi Honvéd elleni győzelem utáni fotó Kispesten
A legutóbbi Honvéd elleni győzelem utáni fotó Kispesten

A két csapat mérkőzései általában nem a gólcsendről szólnak, legújabb-kori NBIII-as történetünk során 4-szer csaptunk össze dél-pesti riválisunkkal, háromszor ők jöttek ki jobban a történetből, de idén májusban végre nekünk is termett babér, Kispesten Fésü, Giuiani és Halácsi góljaival végre megtörtük a jeget és 3:1-re felülmúltuk őket. Mind a négy összecsapásunkon született legalább 3 gól, úgyhogy erre most is jók az esélyek... Mindenesetre a Honvéd II idei mérlegét elnézve vegyes képet mutat a mérleg, 11 pont melett 3-2-6-os mutató áll a nevük mellett, melyből odahaza pozitív, 3-2-1-es mutatóval rendelkeznek, azaz nyerni csak a Honvéd Akadémián tudtak eddig ebben a kiírásban. Győzni a Szeged- Csanád II tudott náluk (2:3), pontot a Békéscsaba (0:0) és a Monor (1:1) csent el a XIX. kerületből. A Körtvélyesi István trenírozta együttes a legutóbbi játéknapot az ESMTK otthonában töltötte, ahol a pesterzsébetiek nem sokat teketóriáztak, 3:0 arányban felülmúlták őket. Ebben a szezonban eddigi legeredményesebb futballistájuk Hancz Dominik 6 találattal, legutóbb a III. Kerületnek lőtt gólja győzelmet eredményezett.

A mieink háza tájáról sok újdonságot nem árulhatunk el: a korábban komoly sérülést szenvedő Bende János és Turi Dániel már leülhettek a cserepadra a Szeged VSE ellen, így biztató jelek látszanak a visszatérésüket illetően.

A Kispest Honvéd II- Csepel SC bajnoki mérkőzés október 18-án vasárnap 11 órakor kezdődik a Honvéd MFA Utánpótlás Központjában, amit Fehérvári Patrik vezet majd, segítői Döbröntey Gábor és Havasi- Németh Kristóf lesznek majd.

Hozzászólások


bottom of page