top of page
Csepel SC hírek


Birkózás: véget ért az asztanai vb
A mai napon véget értek a mieink számára az asztanai birkózó világbajnokság küzdelmei. A Csepel SC-t ketten képviselték, Fritsch Róbert és Bajcajev Vlagyiszlav. A magyar küldöttség két ezüstéremmel illetve egy 5. hellyel zárta a 2026-os kazahsztáni világbajnokságot. Időrendi sorrendben először a kötöttfogású Fritsch Róbert képviselte Magyarországot és a Csepel SC-t a 77 kilogrammos súlycsoportban. Robi remekül kezdte a versenyt, a nyolcaddöntőben 6:1-es győzelmet aratott a f
legradigabor
5 nappal ezelőtt1 perc olvasás


Birkózás: négy aranyérem Horvátországból!
Míg a felnőtt válogatott versenyzőink Asztanában igyekeznek tudásuk legjavát adni, a Csepel SC utánpótlása Horvátországban vendégeskedett és tért haza 8 éremmel Szigetországba. Október 25-én vasárnap a Zágráb melletti Zabok városában rendezték meg a Joža Lisac emlékversenyt, amelyen 9 ország 371 versenyzője, 5 szőnyegen mérte össze tudását. A tízfős csepeli delegáció remekül teljesített, versenyzőink sorra gyűjtötték a győzelmeket. A nap végére néhány apró hiba miatt egy-egy
legradigabor
okt. 26.1 perc olvasás


Itthon is köszöntöttük a vb csillagait!
Szerény, de annál ünnepéyesebb keretek között fogadták és köszöntötték a Csepel SC kiemelkedő sportoló hölgyeit, akik a Las Vegas-i U23-as birkózó-világbajnokságon értek el történelmi sikereket. A fogadás fókuszában a világversenyekről hazatérő csepeli kiválóságok és felkészítőik álltak: Az Egyesült Államokban rendezett U23-as világbajnokságon a Csepel SC és a KIMBA női birkózói elképesztő formát mutattak: • Terék Gerda (55 kg): Sporttörténelmet írva megszerezte a magyar női
legradigabor
okt. 21.1 perc olvasás


Birkózás: Csepelen bemutatták a válogatottat
Sajtónyilvános edzésen mutatták be október 19-én a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a szombaton kezdődő asztanai világbajnokságra készülő kötöttfogású válogatottat. A viadalon két Csepel SC sportolónak szoríthatunk majd. Térdelő sor balról az első Fritsch Róbert (sárga cipőben) A hat fős szakági csapat tagjainak mindegyike állt már dobogón valamilyen világversenyen, négyen – az Eb-2. Váncza István (72 kg, FTC-MVM), az Eb-győztes, vb-2. és -3. Fritsch Róbert (77 k
legradigabor
okt. 21.2 perc olvasás


Birkózás: újabb érmek a világ minden tájáról!
A Csepel SC birkózói ismét fantasztikus formában versenyeztek a Vajdaságtól kezdve Németországon át Las Vegasig bezárólag. Az USA-ban zajló U23- as világbajnokságon Terék Gerda történelmi világbajnoki aranya után Elekes Enikő is felállhatott a dobogóra, míg Szenttamási Róza is remek mérkőzéseket vívott. A második női versenynapján is volt miért bizakodnunk, hiszen a Csepel SC két kiváló birkózója, Szenttamási Róza és Elekes Enikő révén két súlycsoportban is érdekelt volt a ma
legradigabor
okt. 18.2 perc olvasás


Birkózás: Terék Gerda a világ tetején!
Világbajnoki aranyérmet szerzett Terék Gerda, a Csepel SC kiválósága a Las Vegas-i U23-as birkózó-világbajnokságon! Egyesületünk másik kiválósága Újhelyi Evelin ezüstérmet szerzett. Fiatal sportolónk az 55 kilogrammos súlycsoportban, elképesztő formában, veretlenül állhatott fel a dobogó legfelső fokára, újabb felejthetetlen fejezetet írva egyesületünk és a magyar birkózás történetébe. Gerda útja a döntőig magabiztos és megalkuvást nem tűrő volt: az orosz Kira Szolobcsuk legy
legradigabor
okt. 16.1 perc olvasás


Irány Baku: Első felnőtt vb-jére készül Terék Fruzsina
BUDAPEST/BAKU – Újabb fontos mérföldkövéhez érkezett a nemzetközi szumóélet: 2026. október 17-én és 18-án Azerbajdzsán fővárosa, Baku ad otthont az amatőr szumó-világbajnokságnak. A magyar válogatottban Terék Fruzsina is dohjóra lép. A Baku Sports Hall küzdőterén a sportág krémje csap össze, a magyar színeket pedig egy rendkívül erős, 14 fős válogatott küldöttség képviseli a Kaukázusban. A nemzeti csapat egyik legígéretesebb és leginkább motivált tagja a Csepel SC szumósa, Te
legradigabor
okt. 14.1 perc olvasás


U23- as vb Las Vegas: csepeli lányokért is szoríthatunk
Magyar idő szerint a mai napon (október 12.) 19 óra 30 perckor megkezdődnek az U23-as birkózó-világbajnokság küzdelmei Las Vegasban. A Csepel SC-t három sportoló képviseli a viadalon. Egyesületünkből Elekes Enikő, Szenttamási Róza és Terék Gerda tagja a 14 fős magyar válogatottnak. A lányok szerdán lépnek majd szőnyegre először. A nyitónapon az öt súlycsoportból négyben is szőnyegre lép magyar versenyző. A kilencórás időeltolódás miatt a mérkőzések magyar idő szerint javarész
legradigabor
okt. 12.1 perc olvasás


Birkózás: hat csepeli arany az U23- as OB-n!
Nem fogták vissza magukat az első őszi országos megmérettetésen a Csepel SC birkózói, akik ezúttal is bizonyították, hogy bárkivel feleszik a versenyt, sőt! Sportolóink összesen 10 medállal gazdagították a csepeli éremgyűjteményt. A korosztály képviselői három szakág harminc súlycsoportjában küzdöttek meg az országos bajnoki címekért. Szeptember 20-án vasárnap az U23-as korosztály gyűlt össze a Pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban, ahol kötött- és szabadfogású, valamint nő
legradigabor
szept. 22.1 perc olvasás


Birkózás: 8 érem a hétvégi csepeli mérleg
A Csepel SC birkózó szakosztályának sportolói zsúfolt hétvégén vannak túl, ahol nagyszerűen teljesítettek. Külföldről és határon belülről is érmekkel tértek haza. Szerbiában a President Cup-on léptek szőnyegre egyesületünk leány birkózói, s a több mint 10 ország sportolóit felvonultató rangos nemzetközi versenyen felnőtt lányaink a magyar válogatott, míg utánpótláskorú sportolóink a Csepel SC színeiben versenyeztek. Kék-piros színekben összesen 4 arany- és 2 bronzérmet könyv
legradigabor
szept. 7.1 perc olvasás


Éremdús nyári hétvége birkózóinknál
Az immáron hivatalosan is a Csepel SC néven induló birkózó szakosztályunk képviselői a nyári melegben sem tétlenkedtek. Szlovákiából és Kiskőrösről is éremmel tértek haza. Szlovákiában a Csallóközi Nagydíjon három versenyzővel állt szőnyegre kék-piros alakulatunk, ahol 9 ország több mint 260 birkózója mérte össze tudását. A csepeli versenyzők kiváló teljesítményt nyújtottak, és mindhárman éremmel térhettek haza: I. hely Koltai Benjamin – U17, 71 kg I.hely Oláh Zsombor – U13,
legradigabor
júl. 5.1 perc olvasás


A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen – nem kell megfizetnie az 534 millió forintos követelést
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) több mint két évig tartó bírósági eljárás után első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a Csepeli Birkózó Clubbal szemben. A Csepeli Birkózó Club és elnöke, Märtz József különböző jogcímeken összesen 534 millió forintot követelt a KIMBA-t működtető alapítványtól. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében a keresetet megalapozatlannak találta és elutasította, továbbá a Csepeli Birkózó Clubot több mint 7,8 millió
legradigabor
júl. 2.1 perc olvasás


Birkózás: öt arany és női csapatbajnoki cím!
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) adott otthont a 2026-os országos bajnokságnak, amit a Csepel TC birkózó szakosztálya rendezett június 13-án. Öt aranyérem került klubunk birkózóinak nyakába. A tömegeket vonzó verseny megnyitóján Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (UWW) elnöke, a NOB tagja (aki alapvetően az Európai Olimpiai Bizottság budapesti kongresszusára érkezett) beszédet is mondott, majd ajándékot kapott a hazai szövetség leköszönő elnökétől, Németh S
legradigabor
jún. 15.1 perc olvasás


Csepeli birkózósikerek határon innen és túl
Bár egyes sportágakban nyári pihenőre vonultak a sportolók, a birkózóknál nincs megállás, folyamatos a versenyszezon. A Csepel TC utánpótlás birkózói határon innen és azon túl is remekeltek. A Budapesten megrendezett a U12 -es Csapat Országos Bajnokságon 26 egyesület mérte össze tudását és a kék-piros színek képviselői egész nap remekül birkóztak, nagy fölénnyel nyerték mérkőzéseik többségét, így végül a dobogó harmadik fokára állhattak fel. A szakosztály közösségi média olda
legradigabor
jún. 8.1 perc olvasás


Birkózás: bronz után csepeli ezüst az Eb-n
Az utolsó napjához érkezett a Tiranában zajló birkózó Európa- bajnokság, ahol a magyar színeket képviselő Csepel TC birkózó Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 125 kg-os mezőnyében. Fritsch Róbert kötöttfogású bronzérme után ismét csepeli versenyzőnek szoríthattunk a kontinensviadalon, méghozzá a döntőben. Sportolónk a görög Hoszonovot, az északmacedón Nurovot és a német Siyart is legyőzte az Albániában zajló Eb szombati versenynapján, így ma este az Eb-
legradigabor
ápr. 26.2 perc olvasás


Birkózó EB: csepeli bronzérem Tiranában!
A döntőbe sajnos nem jutott be, de a harmadik helyet nagyszerű birkózással szerezte meg Fritsch Róbert a Csepel TC birkózó szakosztályának kiválósága. Robinak ez a második kontinensbajnoki érme az arany után. A korábban 72 kilóban vb-második és Európa-bajnok, az új súlycsoportjában, 77 kilogrammban vb-bronzérmes csepeli klasszis egészen kiválóan teljesített az elődöntőig, ám ott sajnos, sima vereséget szenvedett a vb-bronzérmes, Eb-második grúz Ramaz Zoidzétől. A második nap
legradigabor
ápr. 21.1 perc olvasás


Birkózás: négyen az Európa-bajnokságon
Április 20. és 26. között Albániában(Tirana) kerül sor az Európa-bajnokságra, amely előtt ahol a Csepel TC birkózó szakosztályát 4 sportoló képviseli a nemzeti válogatottban. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémián edzőtáborozó kötött- és a szabadfogású válogatott az elutazás előtt sajtó nyilvános edzést is tartott a média képviselőinek pénteken. A nemzetközi szövetség (UWW) tájékoztatása szerint a 17 indulóból összesen 12 magyar versenyző lesz kiemelt. Kötöttfogásban e
legradigabor
ápr. 18.2 perc olvasás


Birkózás: csepeli lányok küzdöttek Tallinban
Észtország fővárosa Tallin adott otthont a város nevét viselő Tallin Open Kristjan Palusalu Ifjúsági Nemzetközi Birkózó viadalnak, ahol a Csepel TC birkózó szakosztályának képviselői is szőnyegre léptek és egy éremmel, valamint több remek helyezéssel tértek haza. Európa egyik legnagyobb utánpótlás-megmérettetésén március 26-a és 29-e között 39 ország 358 csapatának több mint 2500 birkózója vett részt, a küzdelmek egyszerre 16 szőnyegen zajlottak. A hölgyek nem kevesebb, mint
legradigabor
márc. 29.1 perc olvasás


Kezdetét vette a Baracsi Imre- emlékverseny
Immáron 10. alkalommal rendezik meg a Csepel SC egykori kiváló birkózója,majd mesteredzője, Baracsi Imre tiszteletére létrehozott versenyt, ami egyben a III. Nemzetközi U20 KIMBA Kupa nevet is viseli. A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) március 20-21-én 18 ország részvételével bonyolítják le a a nagyszabású viadalt, melynek hivatalos megnyitóján Baracsi Imre lánya Judit és unokája Richárd is személyesen tette tiszteletét. A megnyitón beszédet mondott Baji
legradigabor
márc. 20.1 perc olvasás


Szenttamási Róza is éremmel tér haza
Befejeződött a Nagybecskereken zajló birkózó Európa- bajnokság azon szakasza, ahol csepeliekért is szoríthattunk. Terék Gerda Európa- bajnoki címe mellé Szenttamási Róza egy EB- bronzérmet hoz haza Újvidékről. Az 57 kg-os hölgyek mezőnyében balszerencsésen kezdődött az Eb a Csepel TC kiválóságának, mert ugyan végig kézben tartotta a felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes, U20-as világ- és kétszeres Európa-bajnok ukrán Filipovics elleni mérkőzését, az összecsapás vége előtt 5(!!)
legradigabor
márc. 14.1 perc olvasás
bottom of page
