top of page
  • Instagram
  • Facebook
  • Youtube

Koszorúzás a Magyar Sport Napján

Immáron 25 esztendeje minden év május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport Napját. Ebből az alkalomból idén is koszorúzási ünnepséget tartottak a Szabadság téren, ahol az MTK, az FTC, a Honvéd, a BVSC, a Vasas és az UTE-n kívül a Csepel SC delegációja is tiszteletét tette. A kontinentális Európa első szabadtéri sportversenye megszervezésének emlékére - amelyet 1875. május 6- án Budapesten rendezett meg a MAC (Magyar Athletikai Club) - rendezett ünnepségen beszédet mondott Dr. Deutsch Tamás a MOB alelnöke a Sportegyesületek Országos Szövetsége és az MTK elnöke, aki megköszönte, hogy a mostoha időjárás ellenére is sportolók, sportvezetők is szép számmal megjelentek az eseményen. A Csepel SC- t utánpótlás labdarúgói Pereszlényi András vezetésével, Süle László a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke, Jenei János szaktanácsadó és Légrádi Gábor kommunikációs igazgató képviselték. A sportvezető méltatta a nagy elődöket, köztük a MAC- ot, mely klub olyan sportolókat adott a magyar és a nemzetközi élsportnak, mint például Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok vívó, aki a MAC-ot követően a Csepeli MTK sportolójaként is két olimpiai aranyérmet szerzett. Kiemelte, hogy a Magyar Sport Napja Európa-rekordot tart: a legrégebbi szabadtéri európai sportesemény, és a legrégebbi olyan sportverseny, amelyről minden esztendőben megemlékeznek. A beszédek végén Sélley Zsombor a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 6. a osztályos tanulója elszavalta Hegedűs Emese: Nincs akadály! című versét, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit az „ÉP LÉLEK CSAK EDZETT TESTBEN ÉL!” feliratot viselő emlékműnél.



Σχόλια


bottom of page