Kőkemény feladat előtt futballcsapatunk
Miután letudtuk az előző heti kupa és bajnoki mérkőzéseinket, máris következik egy újabb hatalmas feladat: a listavezető Gyulai Termál ellen kellene bravúrt végrehajtani a Béke téren.

Tekintve, hogy immár csak a bajnokságra kell koncentrálnunk,akár kicsit fel is lélegezhetne felnőtt csapatunk, ám Takács László fiainak erre nem lehet ideje, hiszen az NBIII Dél- keleti csoportjának idei (eddigi) legjobbja látogat el Szigetországba. A két egyesület szurkolói immár hagyományosan is remek viszonyt ápolnak egymással, ami több közös programelemet is tartalmazott a korábbi években a közös főzéstől kezdve a faültetésen át a koszorúzásig, úgyhogy ezzel most sem lehet nagy probléma. A zöld gyepen már merőben más a helyzet, ott a küzdelem dominált eddig is és valószínűleg ezúttal is ez várható.
A két csapat előző idénybeli fellépésein egyszer mi (Gyulán 0:1), egyszer pedig ők (Csepelen 1:4) diadalmaskodtak, amiért hazai környezetben nekünk kellene valami csoda folytán revansot venni. A szép szál termetű gyulai legények eddig kitűnően muzsikálnak a bajnokságban, 40 pontot szerezve 13-1-0-s mutatóval állnak, az egyetlen botlásukat éppen az előző játéknapon az ESMTK ellen követték el, ahol 1:1-es döntetlent játszottak Ekker Attila fiai. A nyilvánvalóan bajnoki címet dédelgető Békés megyeik gólkülönbsége is imponáló, 45:11, legjobb góllövőjük pedig az az aradi születésű Constantinescu Dan Marius, aki tavasszal kétszer is betalált Szűcs Krisztián kapujába.
Reméljük ezúttal ez nem így lesz, de cseppet sem lesz könnyű dolga labdarúgóinknak a langaléta magasságú kék-fehér támadók ellen. Mindenesetre ezúttal sem feltartott kézzel lépünk pályára, hiába a sérülések miatt még mindig foghíjas keret, mégiscsak a Béke téren játszunk, ahol hazai közönségünk elvárása mindig a győzelem. Ennek pedig igyekszünk megfelelni...
A Csepel SC - Gyulai Termál FC összecsapás november 7-én, szombaton 13 órakor lesz majd, amit Gáspár András dirigál, segítői Keszthelyi Krisztián és Havasi-Németh Kristóf lesznek.




Hozzászólások