top of page
  • Instagram
  • Facebook
  • Youtube

Nem múló Fáy utcai balszerencse

ree

Sajnos az előző szezonhoz hasonló forgatókönyv és sajnos az előző szezonhoz némileg hasonló végeredmény született a Vasas II otthonában lejátszott vasárnap délelőtti bajnokinkon. Az első félidőben még semmi nem utalt arra, hogy ismét vesztesen hagyjuk el az angyalföldi sporttelepet, ám elég volt egyetlen hiba és a hazaiak azonnal büntettek. Ezt követően hiába kerültünk emberelőnybe, a hátra lévő játékidőben nem sikerült feltörnünk a piros-kék védelmet, ami azt jelentette, hogy ebben a kiírásban sem sikerült ponttal hazatérni a Fáy utcából. A Csepel szurkolókon kívül természetesen mást nem lehetett hallani a meccsen, ami azt jelenti, hogy megint hazai pályát varázsoltak idegenben.

A vereséggel nem lett könnyebb a helyzetünk, a rendkívül sűrű középmezőnyben visszacsúsztunk két helyet a tabellán és a következő játéknapon azt a Dunaharaszti MTK-t fogadjuk, akik a Monor ellen szenvedtek vereséget (1:3) odahaza.  


Vasas FC II – Csepel SC 1:0 (0:0)


Illovszky Rudolf Stadion, edzőpálya Jv.: Kiss Márkó (Juhász Szabolcs, Szabó Richárd)

Vasas II: Molnár Zs. – Szabó L., Borgula M., Forgó M., Jován V. (Szabó B.), Faragó B. (Csánk-Takács K.), Rab B. (Vincze D.), Magyar M., Lukács M. (Hajós L.), Sus K. (Kátai Sz.), Ottucsák Gy. Vezetőedző: László András


Csepel SC: Szűcs Krisztián – Bende János (Giuliano Marcello), Csabafi Szabolcs (Katkó Kende), Tóth László, Dunai András (Szűcs Levente), Bencsetler Máté, Kubitsch Kristóf, Túri Dániel, Sükösd Krisztián (Torda Bence), Fésü Bulcsú (Bencze Márton), Halácsi Fülöp Mirkó Vezetőedző: Takács László


Gólszerző: Ottucsák György ’60

Kiállítva: Forgó M. ’63


Takács László: - Az első félidő rendben volt a részünkről, sikerült helyzeteket kialakítani és úgy érzem közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez. A 60. percben egy hibánkat kihasználta az ellenfél és megszerezték a vezetést. A bekapott gól után gyorsan emberelőnybe kerültünk, amire sajnos nem reagáltunk jól. Kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk, nem tudtuk nyomás alatt tartani a Vasas kapuját, akik jól tördelték a játékot. Nagyon fájó ez a verség de van, amiben léptünk előre az elmúlt hetekhez képest és erre tudunk építeni a folytatásban.


Fotók: Marosvári Márk


Recent Posts

See All

Comments


bottom of page