A pályán kívül sikerült igazán szépen búcsúzni
- legradigabor
- 2 days ago
- 2 min read
Csapatunk sajnos nem tudott győzelemmel elköszönni a Béke téri stadiontól, a tavaszi utolsó hazai bajnoki meccsünkön a bronzérmet megszerző Gyulai Termál FC magabiztos sikerrel vitte el a pontokat Csepelről.

Pedig minden remekül indult.... A gyulai és a csepeli szurkolók a kölcsönös szimpátia és tisztelet jegyében már vasárnap reggel közös főzésbe fogtak a Csepel SC sporttelepén, amit még a folyamatos esőzés sem tudott elrontani, legalábbis a művelet remekül sikerült... A mérkőzést megelőzően a Csepel SC és a Gyula vezetősége, szurkolói és sportolói közösen koszorúzták meg Tóth II József (és Czibor Zoltán) szobrát, a legendás Aranycsapat csepeli kiválósága ugyanis 97 esztendeje született (1929. május 16-án) Merseváton és élete végéig Csepelen élt a stadion szomszédságában a Völgy utcában. A világbajnoki ezüstérmes labdarúgót, a Csepel SC bajnokát szinte egész élete a XXI. kerülethez kötötte, amit büszkén emlegetett 2017-ben bekövetkezett haláláig. Tóth II József, Bozsi bácsi a csepeli temetőben alussza örök álmát.
A megemlékezést követően a Csepel SC vezetősége köszöntötte Fábián Sára Ráhelt a Csepel TC sportlövő szakosztályának kiválóságát, aki 3 éremmel tért haza az Eszéki Európa- bajnokságról, két arany és egy ezüstérmével méltán érdemelte ki a gratulációt, amit Süle László a Csepel SC Alapítvány elnöke valamint Németh Szilárd tolmácsolt a sportoló és szakosztályvezetője Deme Zoltán felé.
Az ünnepélyes pillanatokat követően kezdetét vette a mérkőzés, ami sajnos nem a mi szájízünk szerint alakult, a szakadó esőben a vendégek szerezték meg a vezetést meglehetősen felforgatott védelmünk sajnos nem nagyon talált ellenszert a beadásaikra... Halácsi Fülöp Mirkó góljával ugyan visszahozta a reményt a mérkőzés szebb befejezését illetően, ám a második játékrészben ellenfelünk újabb két találattal végleg eldöntötte az összecsapás végkimenetelét, amivel bebiztosították bronzérmüket. A futballistáinkat ezen a mérkőzésen csapatkapitányként vezető Bencze Márton a 74. percben hagyta el a játékteret vastaps kíséretében, hiszen úgy tűnik ez volt a kiváló, kék-piros szívű labdarúgónk búcsúfellépése a Béke téri stadionban... Köszönjük Marci!
Mi stabilizáltuk magunkat a 6. helyen, ami már most véglegesnek tekinthető, ám vár még egy roppant nehéz összecsapás csapatunkra a Honvéd II otthonában jövő vasárnap. A kispestiek a már bajnok Monort verték idegenben 1:0-ra, így minden tudásunkra szükség lesz ahhoz, hogy pontra vagy pontokra tehessünk szert a Honvéd MFA Utánpótlás központjában.
Csepel SC – Gyulai Termál FC 1:4 (1:2)
Csepel Stadion, 280 néző. Jv.: Fehérvári Patrik (Törtei Márton, Bense Milán)
Csepel SC: Szűcs Krisztián – Bencze Márton (Mészáros László), Pintér Dominik, Csabafi Szabolcs, Tóth László (Fésü Bulcsú), Bencsetler Máté (Ézsiás Hunor), Urbin Márk, Kubitsch Kristóf, Sükösd Krisztián (Unger Péter), Halácsi F. Mirkó, Giuliani Marcello (Csákány Levente) Vezetőedző: Takács László
Gyula: Kertész – Göblyös (Kolarovszki Milán), Szabó Cs., Zádori, Zelenyánszki (Katona), Papp D., Constantinescu, Zabari, Lestyán, Vörös (Kolarovszki Martin), Trescsula. Vezetőedző: Ekker Attila
Gólszerző: Halácsi F. Mirkó ('39 – 11-esől), ill. Zádori ('8, '61), Constantinescu ('31, '64)
Takács László: - A Gyula támadásban egy sok oldalú csapat, akik ellen nehéz megoldani a védekezést. Egyik ilyen erényük, hogy fizikálisan erős és magas játékosaik vannak. Ebben ma nem tudtuk felvenni velük a versenyt, olyan játékosaink hiányoztak a védelemből akik ezt a fizikális különbséget tudták volna csökkenteni. Mind a 4 gólt szélről bejövő labdából kaptuk, ami erre vezethető vissza. Senkire nem tudok haragudni a csapatból, mindenki megtett mindent a mai napon, de ellenfelünk jól használta ki a lehetőségeit és teljesen megérdemelten nyertek, gratulálunk nekik.
Fotók: Róth Tamás, MarosváriMárk




































Comments