Neves sportolókkal avattuk fel a Csepel SC megújult épületszárnyát
- legradigabor
- Sep 25
- 2 min read
Az Európai Sporthét alkalmából megújult épületszárnyat avattunk fel a Csepel Sport Club központi sporttelepén. A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán nyert pénzből és saját forrásból felújított ingatlanrész az egyesület labdarúgó szakosztályának utánpótlását szolgálja majd ki. A mostoha időjárás ellenére szép számmal összegyűlt meghívottak örömmel konstatálták, hogy az évtizedek óta romos állapotban lévő épületrész új külsőt és belsőt kapott.
A Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében beszédet mondó Sipos Jenő, úgyis mint egykori csepeli lakos örömét fejezte ki a sporttelepen történt fejlesztést illetően és reményének adott hangot, hogy az egykor szebb napokat látott kék-piros klub ezzel a beruházással is közelebb kerül a teljes megújuláshoz. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia alapítója köszönetét fejezte ki a támogatók felé, hozzátéve, hogy a sokáig magára hagyatott Csepel SC életében egy újabb, fontos mérföldkövet jelent a megújult épület átadása. Felidézte, hogy az elmúlt közel öt esztendőben, mióta sikerült visszaszerezni az ingatlanbefektetőktől az egyesület ingatlanjait, számos fejlesztés megvalósult a területeken, ami ugyan nem minden esetben volt látványos, de minden esetben az ott sportolók komfortzónájának növelését szolgálta. Örömét fejezte ki, hogy az ünnepélyt több egykori neves csepeli sportoló is megtisztelte, akik a jelenleg itt sportoló fiatalokkal együtt örülhettek a megvalósult projekt sikerének.

A téglára visszabontott épületben teljeskörűen megújultak a vizes blokkok, vízcsövek, mosdók, zuhanyzók, csapok, WC csészék és tartozékaik. Megtörtént az elavult, tönkrement fűtésrendszer és az elektromos vezetékek teljes körű cseréje. Modern, vezérléssel ellátott energiatakarékos hűtő-fűtő berendezés, hőszivattyús vízmelegítő, megújult légtechnikai megoldások, a megfelelő szigetelést biztosító szendvicspanel és energiatakarékos világítástechnikai megoldások biztosítják azt, hogy az épület mindenben megfeleljen a mai kor vívmányainak. Kamerás beléptető rendszer biztosítja az épület megfelelő védelmét. A külön bejárattal rendelkező WC és mosdócsoport (benne mozgássérültek számára kialakított akadálymentesítéssel) a Csepel SC Alapítvány saját forrásból és az Energiaügyi Minisztérium támogatásából valósult meg, a teljes beruházás értéke mintegy 160 millió forintra tehető.
A beszédeket ünnepélyes szalagátvágás követte, melyen többek közt Sárfalvi Péter a Csepel SC korábbi világ- és Európa- bajnok öttusázója, Papp Margit Európa- bajnok, háromszoros olimpikon ötpróbázó és Szekeres Ferenc kétszeres olimpikon maratoni futó is közreműködött.

A szervezők faültetéssel - méghozzá hárommal- is emlékezetessé tették a programot, ahol segédkezett Németh Szilárd, Sipos Jenő, Sárfalvi Péter és Győr Béla a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is, valamint a Csepel SC korábbi NBI-es labdarúgói: köztük Hamar István, Gelei Károly, Elekes József és Buronyi Tibor is, de a jelenlegi NBIII-as csapatunk vezetőedzője, Takács László és két játékosa sem volt rest lapátot ragadni.
A hivatalos ceremóniát követően Rácz Botond sportigazgatónk és Németh Szilárd névre szóló, -stílszerűen- 21-es számmal ellátott Csepel SC mezzel kedveskedett az egyesületünk korábbi emblematikus sportolóinak, köztük két egykori kiváló csepeli labdarúgónak Hajdú Lajosnak és Szurgent Lajosnak, a korábbi csepeli hosszútávfutónak Babinyecz Józsefnek, valamint Vincze Miklósnak a Csepel SC legendás technikai vezetőjének is. Rendkívül sűrű programja ellenére szakított időt az ünnepségre Fritsch Róbert újdonsült világbajnoki bronzérmes birkózónk is, akit Vatai László szakosztályvezetőnk hozott el a helyszínre, s akit ugyancsak ajándékkal köszöntött Németh Szilárd.

Az esemény végeztével állófogadásra invitáltuk vendégeinket, így a hivatalos program kötetlen, jó hangulatú beszélgetésekkel zárult. Sajnos a mostoha időjárás miatt a tervezett kerületi labdarúgó Diákolimpia IV. korcsoportos rendezvényét nem sikerült megtartanunk, így arra egy későbbi időpontban kerül sor.

























































Comments