Remekül sikerült a nyári tábor első etapja
- legradigabor
- Jun 30
- 1 min read
A Csepel SC utánpótlás labdarúgói közül többen nem a Balaton part, hanem az egykori papírgyári sporttelep felé vették az irányt a tanítási szüntet követően. Ott került sor ugyanis egyesületünk nyári táborának első hetére.

A gyerekek Rácz Botond, Horváth Emese és Zai Kristóf felügyelete mellett vágtak neki a hétnek, ahol a tikkasztó hőség sem rengette meg a gyerekek mozgásba vetett bizalmát. A kis- Duna partján található, kiváló adottságokkal rendelkező terület tökéletes helyszínnek bizonyult a tábor megrendezésére, melynek programjáró Rácz Botond számolt be:
-Egy élményekkel, mozgással és rengeteg mosollyal teli hetet zártunk a gyerekekkel. A tábor során nemcsak a pályán dolgoztunk keményen, hanem közösen fedeztünk fel új helyeket és szereztünk felejthetetlen emlékeket.
-Hétfőn edzésekkel és játékokkal indítottuk a tábort, kedden ellátogattunk a Puskás Múzeumba, ahol a magyar futball legendás pillanataival ismerkedhettünk meg, a tárlaton természetesen csepeli illetőségű futballistákat is felfedezhettünk. Szerdán megrendeztük "saját világbajnokságunkat”, ahol egy mini tornakeretében mindenki megcsillogtathatta tudását, "desszertként" pedig a focis kártya-csere-bere különleges hangulatot kölcsönzött a napnak. A kánikulai hőség okán csütörtökön a strandolásé és a kikapcsolódásé volt a főszerep, ahol a gyerekek szinte minden percüket a medencékben töltötték. A záró napon pénteken közösen néztük meg a Toy Story című filmet a moziban, méltó lezárásaként a hétnek - zárta beszámolóját sportigazgatónk.
A Csepel SC tábor második felvonására 2026. augusztus 10. és 14-e között kerül sor és még lehet rá jelentkezni Rácz Botondnál.












Comments