Megtartotta tavaszi bajnoki rajt előtti szurkolói ankétját a Csepel SC labdarúgó szakosztálya, ahol nagy érdeklődés mellett több bejelentésre is sor került. Rácz Botond sportigazgató január 1-től a labdarúgó szakosztály operatív ügyeiért is felel, Légrádi Gábor pedig a kommunikációs igazgatói posztot látja el. Süle László a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy milyen pozitív változások várhatóak az egyesületnél, beszámolt arról, hogy új támogatók segítik a jövőben a Csepel SC-t és beharangozta, hogy elindul a szurkolói támogató program is. Ezt követően Zsivóczky Gyula szakmai vezető (férfi csapatunk vezetőedzője) számolt be a téli -meglehetősen hosszú- felkészülés történéseiről, elmondta, hogy a betegségek, sérülések sajnos ezúttal sem kerülték el a csapatot, de igyekeztek kihozni a maximumot a januártól márciusig tartó időszakból. Bemutatta csapatunk új érkezőjét Halácsi Fülöp Mirkót, aki a Putnok mezét cserélte kék-pirosra, s aki 22 éves kora ellenére már jelentős másod- és harmadosztályú tapasztalatokkal rendelkezik, így nagy hasznára válhat együttesünknek már a tavasz folyamán. Szakvezetőnk összességében pozitívan értékelte a lejátszott felkészülési találkozókon történteket és reményét fejezte ki, hogy a sérülésből visszatérő labdarúgókkal kiegészülve a Csepellel minden ellenfélnek komolyan számolnia kell majd a bajnokság folyamán, ami számunkra 13 döntővel felérő mérkőzést jelent. Megköszönte és kiemelte a Csepel tábor lelkes részvételét mind a hazai mind az idegenbeli mérkőzéseken és kérte őket, hogy a továbbiakban is tartsák meg ezt a jó szokásukat. Ezután Süle László bemutatta a Csepel SC új támogatóit, kiknek képviseletében többen is személyesen vettek részt az eseményen. A Cavallino Éttermet (korábbi Póni) -mely a csapat étkeztetéséért felel a jövőben- Fekete Bálint tulajdonos képviselte, az R-Gol Budapestet, ahonnan a felszereléseink érkeznek Konc Róbert képviselte, az Euro-Profil Kft.-t mely a fénymásolók, nyomtatók üzemeltetésével, kölcsönzésével továbbá számítástechnikai eszközök értékesítésével, hálózati telepítésével foglalkozik Németh Balázs kereskedelmi igazgató, a Timbi Clean Kft. mely társasházaknak, cégeknek végez takarítási szolgáltatást s gondoskodik a Csepel SC Béke téri sporttelepének tisztán tartásáról pedig Potosnyák Tímea ügyvezető igazgató képviselte. Rajtuk kívül a Baráth György SmartResponse nevű vállalkozása (sportteljesítmények mérése innovatív diagnosztikai eszközökkel) és a Kunság-Szesz Zrt. nyújt támogatást egyesületünknek. A támogatók meggyőzésében már jelentősen közreműködő marketing szakembert Szabó Andrást (ismertebb nevén Csutit) is bemutatta elnök úr, akinek cseppet sem ismeretlen terep Csepel, hiszen fiatalon a Béke téri sporttelepen rúgta a labdát és a kerület közvetlen közelében él ma is. A jövőben az ő munkájára is számíthatunk. Bejelentésre került szurkolói támogató programunk is, amit sportigazgatónk ismertetett részletesen, előzetesen 3 csomag közül lehet majd választani akár már napi 100Ft-os támogatással, melyért cserébe a Csepel SC különböző ellenszolgáltatásokat biztosít akár bérlet, akár valamilyen ajándék formájában. Ezekről részletesen honlapunkon és közösségi média felületeinken lehet tájékozódni. A program lezárásaként a szurkolók körében helyet foglaló Dr. Szieben László a Csepel korábbi kiváló kapusa, majd jogi képviselője elsőként jelentette be, hogy máris él a lehetőséggel és vásárol egy támogatói csomagot, szavai szerint azért, hogy minél többen kövessék a példáját. Felajánlását a jelen lévők nagy tapssal jutalmazták, majd az emelkedett hangulatot megörökítvén a jelen lévők egy közös fotó erejéig is összeálltak az épület aulájában.
top of page
bottom of page
Comments