top of page

U7: a kezdeti lépések a fejlődés útján

Nem csupán a nagyobb korosztályok teljesítményét kíséri kiemelt figyelem a Csepel TC labdarúgó szakosztályában, hanem az egészen fiatalokét is, hiszen, mint tudjuk, (azaz előre nem tudjuk), hogy miből, kiből lesz a cserebogár, avagy a csepeli futballista…


Baksa Ákos az U7-es korosztály edzője mindenesetre bizakodó hangnemben

értékelte a csapat teljesítményét:


Az elvárás ebben a korosztályban úgymond az, hogy nincs elvárás… Komolyabbra fordítva a szót azonban az kijelenthető, hogy nagyon sokat fejlődtek egy év alatt a kicsik. Korosztályunk egyelőre a Bozsik fesztiválokon mutathatja meg tehetségét melyeken egészen jól szerepeltünk, minden percét imádták és jól érezték magukat fiatal focistáink. Ezek a fesztiválok nyilvánvalóan arról szólnak, hogy a gyerekek élvezzék a játék minden percét. Tisztában vagyunk vele, hogy sok játékos már jövőre az U9-ben fog szerepelni, nagyobb pályán, nagyobb kapura fognak játszani, amihez majd hozzá kell szokniuk, de mindenben a segítségükre leszünk és át fogjuk venni ezeket a dolgokat. Kiemelkedő teljesítmények szerencsére szép számmal akadtak az idény során, én magam azonban mindenkit ki szeretnék emelni, hiszen valamennyi játékos fejlődött valamiben, amit nagyon jó volt közösen megtapasztalni. Minden percét élveztem az edzéseknek, mert mindig láttam valami olyat, amit már egyszer akár megbeszéltünk vagy amit edzésen kértem a srácoktól. Remek érzés volt ezeket a dolgokat viszont látni, hiszen ezek is a fejlődés csalhatatlan jelei. Szeretném megköszönni kivétel nélkül mindenkinek ezt az évet, nyáron folytatjuk tovább a munkát!
83 views0 comments

Comments


bottom of page