Újra kék-piros fedélzeten! - Takács László a Csepel SC új vezetőedzője
- Légrádi Gábor
- 1 day ago
- 3 min read
A magunk mögött hagyott -hosszú idő után ismét harmadosztályú- szereplést a 10. helyen fejezte be a Csepel SC felnőtt férfi labdarúgócsapata. A több okból is meglehetősen hányattatott tavaszi szezont követően jó néhány kérdés maradt nyitva a csapatot illetően, aminek egyikére most pont került. Takács László klubunk korábbi kitűnő labdarúgója, majd egy ideig szakvezetője – akinek segítségével első ízben sikerült elhódítani a Budapest Kupát- elfoglalja a Béke téri stadion hazai illetőségű kispadján a vezetőedző ülőhelyét. A sportember a Budapest Honvéd U19-es együttesétől tér vissza oda, ahová immáron számtalan szál köti és nagy reményekkel vág neki az újabb csepeli küldetésének.
Isten hozott újra Csepelen! Hogyan és mikor érkezett a felkérés, mi volt az első gondolatod, amikor megkeresett a klub, egyből igent mondtál vagy hosszas gondolkodás előzte meg a döntést?
Első körben a tavaszi szezon közepén volt egy megkeresés a klub részéről, amikor is abban maradtunk, hogy ha véget ért a bajnokság, újra leülünk és komolyabban átbeszéljük a dolgot. A felkérés megtisztelő volt, örültem, hogy elsőként rám gondoltak a vezetők. Így, hogy hetek voltak még a bajnokságból, volt időm átgondolni a lehetőséget. Tíz évet dolgoztam a Honvédnál edzőként, így nem volt könnyű a döntés, de mindent mérlegre tettem és úgy döntöttem, hogy elérkezett az idő a váltásra.
Mi lesz a konkrét feladatot a Csepel SC labdarúgó szakosztályában?
A feladatom kettős lesz, egyrészről a felnőtt csapat vezetőedzője leszek, másrészről pedig az utánpótlás szakmai vezetője.
Ki vagy kik segítik a munkádat az első csapatnál?
Fede (Federico Groppioni- kapusedző), Kund ’bá (Bazánth Kund- technikai vezető) és Chromy Attila (gyúró) továbbra is a stábot erősítik majd, aminek nagyon örülök, mert mindhárman fontos tagjai ennek a közösségnek. Továbbá, egy pályaedző is csatlakozik majd hozzánk a felkészülés kezdetéig.
Mennyire voltál, „képben” a felnőtt csapatot illetően? Amennyiben követted a csapat szereplését, mit szólsz a megszerzett 10. helyezéshez?
Kint voltam néhány meccsen a szezonban, de ez összességében kevés ahhoz, hogy véleményt formálhassak. Több olyan dolog történt a csapattal az elmúlt évben, ami jóval túlmutat a futballon… Meglett a bennmaradás, ez a lényeg!
Milyen célokkal vágsz neki a vezetőedzői feladatodnak, lesz-e komolyabb játékosmozgás a keretben?
Van egy elképzelésem, hogy mit szeretnék majd látni a csapattól labdával és a labda ellenében. A fő cél, hogy meccseket nyerjünk és hogy láthatóak legyenek az elképzeléseim a pályán. Hatalmas játékosmozgás nem lesz, néhányan fognak távozni az előző bajnokságban szerepelt csapatból. Három fiatal játékos pedig már biztosan érkezni fog. Rajtuk kívül még 2-3 új futballista jövetelére lehet számítani.
Az utánpótlást illetően milyen kihívásokkal nézel szembe?
Részben ismerem a viszonyokat és az edző kollégák nagy részét is, de kell majd egy kis is idő, hogy minden eddigi folyamatot átlássak. Sok ötletem és tervem van azzal kapcsolatban, hogyan tudunk majd fejlődni és előre lépni. A cél, hogy a térség legvonzóbb egyesülete legyünk a szülők és a gyerekek számára egyaránt. Ehhez világos és érthető program kell, amit a közeljövőben ki fogunk alakítani a klubon belül.
Játékosként tervezed-e még a folytatást valahol, vagy csak szakvezetőként tervezed a jövőt? (Játékosként legutóbb a TFSE csapatában szerepelt)
Egyelőre most csak a csepeli munkámra szeretnék koncentrálni. Arról, hogy játszok -e valahol a jövőben, nem hoztam még döntést.
Hogy néz ki a csapat felkészülési programja?
A felkészülés már olyan formában elkezdődött, hogy a játékosok egyéni futó és erősítő edzéseket végeznek. A csapatedzések június 25- én kezdődnek. Összesen öt felkészülési meccsünk van lekötve, NB III-as csapatok ellen.
Mit üzensz a mindig lelkes és kitartó Csepel szurkolóknak?
Játékosként és edzőként is sok szép közös pillanatot volt szerencsém megélni már velük, boldog vagyok, hogy ez a történet 1 év kihagyást követően tovább íródik. Hiszem, hogy nagy csaták és nagy győzelmek állnak előttünk. Örülök, hogy újra a Csepel SC családjához tartozhatok, mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legsikeresebbek legyünk a következő időszakban. Azért fogadtam el a klub ajánlatát, mert mindkét pozíció betöltését komoly kihívásnak tartom. Az elmúlt évek úgy érzem felkészítettek arra, hogy vezetőedzőként és utánpótlás szakmai vezetőként is megálljam a helyem és segíteni tudjam a csepeli labdarúgást abban, hogy visszakerüljön arra a szintre, ahová való.
Comments