top of page

UP: szeszélyes április, váltakozó sikerekkel

Updated: Apr 14, 2023

Ugyan hivatalosan már március óta tart a tavasz, az időjárás láthatóan még nem állt át a nyarat megelőző évszakéra, csakúgy, mint utánpótláskorú labdarúgóink teljesítménye, ami összességében ugyancsak szeszélyesnek minősíthető. Akadtak önbizalom növelő sikerek és fájó pontvesztések is egyaránt a közelmúltban.


MLSZ REG U-19 ÉNY 7-12. HELY 2. forduló


Zsivoczky-Pandel Péter:

A Mészöly Foci Suli csapatát fogadtuk, s már jól ismertük őket, játszottunk velük a bajnokságban kétszer is, így tudtuk mire számíthatunk. A srácok kiérdemelték, hogy a stadionban játsszák a meccset, nagyon izgatottak voltak, láttam a csillogást a szemükben. Jól kezdtük a mérkőzést, végig irányítottuk a játékot, amit megbeszéltünk azt játszottuk egyéni jó teljesítményeket is láttam. Ellenben a tizenhatoson belül pontatlanok voltunk illetve rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul. Minden elismerésem a csapaté. Amit láttam az öltözőben a meccs után, azt éreztem én is, szomorúak voltunk, mert a játék képe alapján gólokkal kellett volna nyernünk.

MLSZ REG U-19 ÉNY 7-12. HELY 3. forduló


Zsivoczky Péter:

A bajnokság első helyezettjéhez látogattunk. Jól felkészültünk az ellenfélből, sikerült is vezetést szerezni egy kontra révén az első félidő közepén. Kontrolláltuk a játékot, keveset volt nálunk a labda, viszont amikor tudtunk kezdeményezni, abból rendre veszélyt tudtunk kialakítani. Egy ordító helyzetet kihagytunk 1-0-nál, és ahogy az lenni szokott, ez megbosszulta magát. Sajnos egy egyéni hibát kihasznált a Komárom, és bár nem érdemtelenül, mert mezőnyfölényben játszottak, de helyzet nélkül sikerült kiegyenlíteniük. A bekapott gól mégis minket nyugtatott meg, elkezdtünk labdát birtokolni a támadó térfélen, gyönyörű megoldásokat láttam és helyzeteket alakítottunk ki. Sajnálatos módon a végén jött a slussz poén és egy kósza beadás megtalált egy embert a 16-oson belül, aki félollóból a kapunkba bombázott.

MLSZ Regionális U17, Délnyugat, Alsóház 5. forduló


Ambruzs Szabolcs:

Az eredmény bosszantó, de egy jó mérkőzést játszottunk. Elegendő helyzetet dolgoztunk ki, hátul is stabilak tudtunk maradni. Labdabirtoklásban vannak hiányérzeteim, az ellenfél alaposan megnehezítette ezt a részét a mérkőzésnek. A nagyobb baj az, hogy az előbb elmondottakat csak 80 percig tudtuk fenntartani, a meccs utolsó 10 percében eg kártyavárként omlottunk össze és engedtük az ellenfélnek, hogy fordítson. Hogy ennek oka a fáradtság vagy valami egészen más, azt meg kell vizsgálni és a lehető leghamarabb javítani.

MLSZ Regionális U-16 Dél-Nyugat, 14. forduló


Pereszlényi András:

Ősszel vereséget szenvedtünk ellenlábasunktól, ezúttal azonban már az első percektől pariban voltunk a jó erőkből álló zöld-fehérekkel. Védekezésben és támadásban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtottak fiataljaink, akik szervezetten és lendületesen futballoztak, sok veszélyt teremtve a rivális tizenhatosán belül. Negyedóra elteltével ugyan a Kaposvár szerzett vezetést, de a gól után hamar ritmust váltottunk, viszont ismét jött a hidegzuhany egy kontra után újra az ellenfél volt eredményes. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék. A második játékrészben közvetlenül a szünet után Unger Péter tudott szépíteni, s utána is volt több lehetőségünk, amivel nem tudtunk élni, így sajnos pont nélkül távoztunk Kaposvárról. A játék képe alapján három pontot érdemeltünk volna, de mint tudjuk, „a futballt gólra játsszák!”

MLSZ Regionális U-16 Dél-Nyugat, 15. forduló


Pereszlényi András:

Gratulálok a srácoknak a mai napon nyújtott teljesítményhez, ma nem csak csapatként de egyénileg is kihoztak magukból mindent. Egy nagyszerű mérkőzést játszottunk, ahol végig mi domináltunk és javítottuk egymás kevésbé jó megoldásait. Védekezésben és támadásban is hoztuk a megbeszélteket, nem mondom, hogy nem voltak hibáink, de ezeket átbeszéljük és a következő mérkőzésekre már javítani fogjuk.

MLSZ Regionális U-16 Dél-Nyugat, 16. forduló


Pereszlényi András:

Nagy önbizalommal érkeztünk a hétköznapi bajnoki mérkőzésükre, hiszen hétvégén kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csapat. Sajnos az első félidőben az öltözőben maradtunk fejben, ami rá is nyomta bélyeget a játékrészre. A második játékrészben megpróbáltuk rendezni sorainkat és a fejeket, de ez nem sikerült sajnos. Úgy érzem, sokkal több van ebben a csapatban, viszont a motivációban és akaratban nem lehet két mérkőzés között ekkorra a különbség. A tanulságokat megpróbáljuk levonni és kijavítani. Jövőhéten az Érd csapatát fogadjuk hazai környezetben, ami újabb lehetőség, hogy megmutassa ez a csapat, hogy mire képes.

BLSZ SERDÜLŐ U-14 1. CSOPORT 13. forduló


Váczi Dániel:

A listavezető otthonába látogattunk, ahol mindenki láthatta, hogy melyik az a csapat aki futballozni szeretett volna és melyik, aki előrébb jár a fejlődésben. Ezúttal ez nem eredményességben mutatkozott meg, hanem a játék összképe alapján. A bajnokságban talán most játszott a legjobban csapatom, büszke vagyok a srácokra! Az első 20-25 percben szinte csak az ellenfél kapuja előtt folyt a játék, nagyszerűen tartottuk a labdát, kombinatívan, sok lehetőséggel az ellenfél kapuja előtt, azonban egy kis szerencse mindig hiányzott. Ismét sokat léptünk előre játékban, kezdeményezésben illetve tetszett, hogy az ellenfél durva, agresszív, sokszor sportszerűtlen stílusát nem vettük fel!

BLSZ SERDÜLŐ U-13 HNP TAVASZI "F" CSOPORT 3. forduló


Kornis Dávid:

A KISE otthonában egy kemény meccsre számítottam, ami be is igazolódott... Sajnos nagyon rosszul kezdtük el a mérkőzést, a srácok, mintha nem tudták volna, hogy milyen sportot űznek és éppen hol is vannak. Az elején egy buta kommunikációs hiba miatt hátrányba is kerültünk, aminek következtében zavarunkban amerre álltunk, arra püföltük a labdát. Nem szereztünk labdát, nem támadtuk az ellenfelet, nem voltak jók a mozgások, nem beszéltek egymással a srácok... A félidőben elbeszélgettem velük és "megkértem" őket, hogy kezdjenek el futballozni végre, mert ennél sokkal többre képesek. A második félidőben aztán olyan teljesítmény nyújtottak, hogy „sokunknak leesett az álla”… Remek játékkal sikerült megfordítanunk a mérkőzést, sőt a végén még az is "belefért", hogy három 100%-os ziccert kihagyjunk. Büszke vagyok a második félidei játékra, elismerés jár a küzdésért, akarásért, kitartásért, amit a fordulást követően beletettek a srácok, megmutatták, hogy így is lehet futballozni. Egyénileg Papp Zsombor teljesítményét emelném ki, akinek sikerült eddigi legjobb formáját hoznia és két gólt is szerzett.

102 views0 comments
bottom of page