top of page
Légrádi Gábor

UP: Az U19 feltette a koronát őszi teljesítményére

Már csak két felső korosztályunknak volt hátra bajnoki mérkőzése az őszi szezonból, ahol mindkét kék-piros egyletünk alaposan kitett magáért. Az U17 a hazai másodosztályban meghatározó szerepet betöltő Siófok, listavezető utánpótláscsapatához utazott, s gólgazdag meccsen maradt alul a Balaton partján, az U19 viszont az ugyancsak listavezető Mészöly Focisuli otthonából hozta el Csepelre mindhárom bajnoki pontot, amivel kvázi megkoronázta az utóbbi időszakban nyújtott teljesítményét.


MLSZ REGIONÁLIS U-19 ÉSZAK-NYUGAT B csoport 13. forduló



Zsivoczky-Pandel Péter: "Feltettük az i-re a pontot! Az őszi bajnokhoz látogattunk, tudtuk mire számítsunk az ellenféltől, véleményem szerint “megöltük” a játékukat a zárt védekezésünkkel. Az ellenfelünk nyolcmeccsesgyőzelmi szériával hangolt ellenünk, és bár az „odavágón” is jobbnak éreztem a csapatom náluk ám, akkor nem tudtuk otthon tartani a három pontot. Ennek okán változtattunk egy kicsit, nagyobb hangsúlyt fektettünk a szélekre, ott tudtunk létszámfölényt kialakítani, és rengetek támadást is vezettünk ezeken a területeken. Megint csak ki kell emelnem Papp Csabit, mert 0:1-es állásnál megfogott egy tizenegyest! Hat mérkőzés óta nem kaptunk ki, szépen zártuk az évet, azon fogunk dolgozni, hogy a következő félév még eredményesebb legyen, de az elsődleges szempont még mindig a fejlődés! Szeretném megköszönni a csapatomnak a félév munkáját, nagyon sokat kellett dolgozniuk fizikálisan és mentálisan is, de végig motiváltak és befogadóak voltak az új játékrendszer és taktikai elemek iránt. Külön köszönet a szülőknek, mert mindig lehet rájuk számítani. Hajrá Csepel!"

MLSZ Regionális U-17 Dél-Nyugat A csoport 14. forduló




Ambruzs Szabolcs: "Lejátszottuk utolsó mérkőzésünk is, mely után vegyes érzéseink lehetnek. A mérkőzés képe alapján játékban voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, azonban a kulcspillanatokból nem tudtunk jól kijönni. Ettől függetlenül megilleti a gratuláció a srácokat, „korrekt” kis meccset játszottak egy NB II-es, meghatározó csapat utánpótlásával."

MLSZ Regionális U-16 Dél-Nyugat, 9. forduló




Pereszlényi András: "A listavezető Budaörs otthonában zártuk az évet, szerettük volna megnehezíteni a hazaiak dolgát. Jól felkészültünk a mérkőzésre, és úgy kezdtünk, ahogy elképzeltük, fölényben játszottunk, olykor sikerült a kapuja elé szorítani ellenfelünket. Mégis ők szereztek vezetést negyedórával a szünet előtt, a gól után kissé leült a játékunk, de a félidő hajrájában ismét sikerült helyzeteket kidolgoznunk, az egyenlítés viszont nem jött össze. A térfélcsere után sajnos gyors gólt kaptunk egy szépen felépített támadásból, de nem rogytunk meg, veszélyes akciókat vezettünk, kiegyenlített volt a játék képe. A hajrára elfáradtunk, a Budaörs így végül háromgólos győzelmet aratott, deösszességében úgy érzem, tisztességesen helyt állt a csapat. Amennyiben a helyzeteinket jobban kihasználjuk, több pontunk is lehetne, de a legfontosabb, hogy a hozzáállással többnyire elégedett lehettem az őszi idény során. Hiába játszunk jól, ha nem vagyunk eredményesek, a téli felkészülés alatt a helyzetkihasználásunkon és az erőnlétünkön szeretnénk javítani."

 

199 views0 comments

Comments


bottom of page