Ugyan a Csepel TC felnőtt férfi labdarúgóinak véget ért az idény, a hölgyeknek hátra van még egy erőpróba az eddig harmatgyengén muzsikáló, mínusz 125-ös gólkülönbséggel szerénykedő Kriston SE- Martonvásár otthonában.
A vendéglátók nem tudni milyen konkrét céllal vágtak neki a bajnokságnak, mindenesetre eddigi tíz mérkőzésükből tízet elveszítettek, a legnagyobb zakót a PMFC mérte rájuk 24:1 arányú győzelmével, de az AirNergy is 21 gólt rámolt be a Fejér vármegyei együttesnek. A mieink célja a győzelem mellett természetesen a gólarány javítása is lehet, hiszen a bajnokság élbolyával tartani kell a lépést ahhoz, hogy tavasszal még előrébb tarthasson a csapat. A jelenleg a tabella 3. helyén álló együttesünk az előző fordulóban a PMFC-től simán kikapó és a 2. helyre csúszó Pápai ELC- t foghatja be leginkább akkor, ha riválisunk is botlik Nagykanizsán. Mindeközben az éllovas PMFC a városi rivális PVSK-t látja vendégül vasárnap délben. A KIZOTTI Csepel TC idei utolsó bajnoki mérkőzésére Martonvásáron a Horváth Ottó Sportközpontban kerül sor december 2-án szombaton délben, a mérkőzés játékvezetője Németh Dóra lesz, akinek segítői Tóth Béla és Benke Péter lesznek.
Bình luận