top of page
Légrádi Gábor

Kék-piros vs. piros- kék: Csepel-Vasas rangadó a hölgyeknél

Az előttünk álló szombat minden szempontból mozgalmasnak ígérkezik a Béke téri sporttelepen, hiszen a Márton-napi focifesztivál már reggel a kezdetét veszi számos sport és egyéb programmal, majd az új műfüves pálya hivatalos átadásával, melyet a KIZOTTI Csepel TC – Vasas Kubala Akadémia NBII-es női bajnoki mérkőzés követ majd, mintegy megkoronázva a csepeli sportnapot.



A Vasas együttese az előző kiírásban még a másodosztály Keleti csoportjában küzdött a bajnoki pontokért, ahol 13-1-4-es mérleggel, 40 pontot szerezve végzett a dobogó 3. helyén a Nyíregyháza és a Soroksár mögött 10 ponttal megelőzve az FC Hatvan együttesét. Az idei szezonban eddig 6-1-1-es mutatóval áll az angyalföldi társulat 18 ponttal a tarsolyában. Idegenben 3-0-1 a mérlegük, a ZTE otthonában 3:1-re, Martonvásáron 15:0-ra, míg a Nagykanizsa vendégeként 7:1-re sikerült nyernie a korábbi élvonalbeli futballista, Hámori Ferenc tanítványainak, egyetlen vereségüket a Pápán szenvedték el 2:0 arányban, ahol már az első félidőben kialakult a végeredmény. A mieink a Kelen SC otthonában aratott 6:0-s győzelemmel hangoltak a rangadóra, ahol egy reménybeli csepeli siker azt jelentené, hogy 4 ponttal meg tudnánk lépni a bennünket üldöző piros-kékektől és bízva a PMFC pontvesztésében akár feljebb is kerülhetnénk a tabellán, tartva a lépést az éllovas Pápai ELC-vel. Bízzunk benne, hogy így lesz és a Csepel stadionban november 11-én szombaton 13:30-kor kezdődő összecsapás végén lesz okunk az örömre és a további bizakodásra.


60 views0 comments

Comments


bottom of page