top of page
  • Instagram
  • Facebook
  • Youtube

Évértékelő: az U16 a végére jött bele igazán


A BLSZ ifjúsági U-16 rájátszásában (14-19. helyért) 2. helyen záró futballcsapatunk különböző okok miatt nagyon nehezen vette fel a fonalat a bajnokságban, ahol aztán fokozatosan sikerült néhány meccsen pontokat gyűjtenie, majd a rájátszásban már ennél is jobban ment nekik.


-Nem indult könnyen az első félév, mert kis létszámmal kezdtük el a felkészülést, ami azt eredményezte, hogy edzőmérkőzésekre sem volt lehetőségünk - kezdte a bizonyítvány szöveges értékelését Németh Zoltán szakvezető. Csapatunk több fiatalabb játékossal kiegészülve kezdte meg a bajnoki szereplést, ami nagy segítség  volt számunkra. Külön ki kell emelni, hogy voltak olyan játékosok akik heti szinten több mérkőzésen is részt vettek, ami ebben a korosztályban is igen komoly terheléssel járt.

-Miben láttál fejlődést?

-Előrelépést jelentett, hogy a két korosztály több edzést is együtt végzett, így nem csak egyénileg de csapatszinten is sikerült fejlődést elérni. Ez azt eredményezte, hogy egy jó csapategység alakult ki ami a mérkőzéseken is visszaköszönt, hiszen tudtak a játékosok egymásért küzdeni, hajtani, bár a játék nem volt mindig minőségi de az elszántság és az akarat igen. Sok jó teljesítmény volt, de úgy gondolom, mint csapat voltunk igazán erősek. A gyerekek hozzáállása a mérkőzéseken dicsérendő, viszont az edzéseken való részvétel néhány játékos esetében kifogásolható.

-Mi történt tavasszal?

-A második félévet már nagyobb létszámmal tudtuk kezdeni, ezért sok edzőmérkőzést játszottunk ami a további fejlődést segítette, ez meg is látszott a csapat teljesítményén.

Ennek ellenére az első félév gyengébb szereplése miatt csak az alsóházban szerepelhettünk. Itt viszont már látszott, hogy sokat fejlődtünk, szép és szórakoztató volt a játékunk, sok rúgott és kevés kapott gól jellemezte a csapatot.

Az egész évre visszatekintve úgy gondolom, sikerült előrelépni mind technikailag, mind pedig taktikailag. A következő szezonra az a feladatunk, hogy egyénileg és csapatszinten is további fejlődést érjünk el. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére is tudtuk bizonyítani, hogy a sok munka és kitartás meghozza az eredményt. A csapatnak köszönöm az egész éves hozzáállását, kitartását és akarását. Köszönjük a szülőknek, hogy velünk voltak a mérkőzéseken, szurkoltak és segítették a játékosokat.

 Mindenkinek köszönöm az éves munkáját és jó pihenést kívánok!


Lejegyezte: Légrádi Gábor

 

Comments


bottom of page