
CSEPEL SC

Nyílt levél Märtz János alelnök és Borbély Lénárd polgármester Urakhoz!
Tisztelt Sporttársak!
Bízunk benne, hogy, ahogy a csepeli sportolók, sportvezetők, sportemberek úgy Önök is egyetértenek vele, hogy a XXI. kerületnek korábban egyetlen patinás múltú, nagy egyesülete létezett Csepel Sport Club néven (jogelődök: Csepeli TK, Csepeli AK, Csepeli Vasas, Csepel FC, WMFC, WMTK). Az 1912 -ben alapított egylet sportolói, versenyzői révén számos kiváló eredménnyel és a velük járó relikviákkal örvendeztette meg a kék- piros színekkel szimpatizálókat. Ezen ereklyék (koruknál fogva már nevezhetjük így őket) hosszú évekig ékesítették a Béke téri sporttelep épületének falait, vitrinjeit, egyéb nyilvános helyeit. Számos serleg, plakett, zászló, tabló, érem, kupa, portré és csapatfotó valamint az azokhoz köthető számtalan emlékek tették otthonosabbá, színesebbé a csepeli sporttelep egyébként sajnos egyre szürkülő színvilágát. Aki kicsit is tisztában van a helyi sportmúlttal, az tudhatja: ezen relikviák (már ami megmaradt belőlük az évek során) eszmei értéke felbecsülhetetlen!
A jó szándék és a szerencse okán ezekből jó néhányat sikerült megmenteni az utókornak, melyek 2022 nyaráig a Béke téri stadion labdarúgó épületében voltak nyilvánosan elhelyezve, azért, hogy minden arra járó gyerek és felnőtt meg tudjon ismerkedni a csepeli sport történelmének néhány darabjával.
Sajnálatos módon ez a kollekció Märtz János úr és az általa vezetett Csepel FC Egyesület kiköltözésének napjával mind egy szálig eltűnt az épületből, ráadásul több olyan használati tárggyal együtt, ami az itt sportoló gyerekek mindennapjaiban nélkülözhetetlenek voltak (az épülethez tartozó székek, asztalok, fogasok, de még a képszögek, csavarok is….) Tudvalévő, hogy a sporttörténeti relikviák, mióta bekerültek a Béke téri sporttelepre azóta annak ékei voltak, bárki volt is a tulajdonosa a területnek (Csepel SC, Csepel SC Alapítvány), azok mindezidáig a sporttelep kerítésén kívülre soha nem kerültek onnan. Egészen a 2022. nyarán történt kiköltözés napjáig, amikor is kiköltözés korábban egyeztetett reggel 9 órás időpontja előtt Märtz János és kísérete már „kipakolt”. A megbeszélt időpontra helyszínre érkező operatív igazgatónkat Gál Balázst pedig pszichikailag és fizikailag is inzultálták, majd akaratunk ellenére, erőszakos módon elvitték ezeket a relikviákat. Így történt meg ez a gyalázatos dolog arra a hamis érvre hivatkozva, hogy az utánpótlás csapatokat működtető Csepel FC Egyesület – nem összekeverendő a korábban felnőtt csapatot versenyeztető Csepel FC Kft.-vel - a tulajdonosa az eltulajdonított tárgyaknak, relikviáknak. Ez az állítás azonban durva hazugság, ami könnyen cáfolható, hiszen a relikviák a Csepel FC Egyesület megalakulása előtti korból származnak. A szóban forgó tárgyak mindvégig annak a tulajdonát képezték, aki a területet birtokolta, azaz jelenleg is a Csepel SC Alapítvány a jogos tulajdonos. Az Alapítvány nem titkolt tervei között szerepel egy csepeli sportgyűjtemény, sportmúzeum létrehozása, melynek minden egyes eltulajdonított darab nélkülözhetetlen kelléke, ezért arra szólítjuk fel Märtz János urat, aki jelenleg a csepeli önkormányzat által kiemelten támogatott Csepel Utánpótlás Sportegyesület alelnöke, hogy haladéktalanul juttassa vissza az eltulajdonított tárgyakat a Csepel SC sporttelepére. Végtelenül szomorúnak és felháborítónak tartjuk, hogy azok a relikviák melyek nyilvánosan ki voltak függesztve az épületben, most egy raktárban várják jobb sorsukat, úgy, hogy semmi biztosíték nincs arra, hogy amúgy is viseletes állaguk nem romlik -e tovább vagy egy- egy darab nem semmisül meg végleg. Az elmúlt időszakban többen, többször kérték Märtz János urat, hogy hozza békében vissza az eltulajdonított relikviákat a klubházunkba, de értelmezhető választ nem vagy csak annyit adott, hogy a döntés nem az ő kezében van.
Borbély Lénárd polgármester urat tisztelettel arra kérjük, vesse be befolyását, hogy a ténylegesen általa irányított sportegyesületben, alelnökként kiemelt vezető pozícióban tevékenykedő Märtz János úr visszaszolgáltassa számunkra a jogtalanul elvitt, felbecsülhetetlen eszmei értékű csepeli sportrelikviákat. Meggyőződésünk ugyanis, hogy polgármester úr sem érthet egyet a fenti eljárással és azzal, hogy a csepeli labdarúgó egyesületek közötti versengésbe belefér egy ilyen, a jó érzést és a csepeli sporthagyományokat sértő eljárás.
A relikviákról írásos és fotó dokumentumok is rendelkezésünkre állnak – amit ugyancsak közzé teszünk levelünk mellékleteként -, melyek bizonyítékként szolgálhatnak egy esetleges bírósági perben, de ezt elkerülendő tisztelettel kérjük, hogy a fent bemutatott gyalázatos akcióban résztvevők szolgáltassanak vissza mindent, ami a csepeli sporté, a csepeli sportszerető közösségé.
Süle László sk. kuratóriumi elnök Gál Balázs sk. operatív igazgató
Csepel SC Alapítvány Csepel SC Alapítvány
Légrádi Gábor sk.
Csepel SC hagyományörző
HIVATALOS NYÍLT LEVÉL - PDF (letölthető verzió)
HIÁNYZÓ RELIKVIÁK - PDF (letölthető verzió)