Ebben a kiírásban immáron második alkalommal kell a megszokottól jóval eltérő időpontban pályára lépnie csapatunknak, ami azt jelenti, hogy szombat délelőtti matinén veszünk részt a REAC után a Testvériség otthonában is.
Aktuális ellenfelünk évek óta kiszámíthatatlan teljesítménnyel rukkol elő a bajnokságban, hol papírforma eredményeket hoz, hol pedig meglepetésekkel rukkol elő. Az előző pontvadászatban a 6. helyen végeztek 13-6-11- es mérleggel, pontot raboltak az Unione-tól (2:2) és a REAC -tól (0:0) is, a Csepel FC viszont kétszer is kifogott rajtuk (0:1 és 3:0), a Csep- Gólt pedig mindkét alkalommal mattolni tudták. Ebben a bajnoki szezonban eddig minden végkimenetelből hárommal rendelkeznek: a három sikert az Issimo (4:0), az Ikarus (4:1) és a THSE- Szabadkikötő ellen (3:0) érték el, a Pestszentimre, a SZAC és a Gázgyár ellen egyaránt gólnélküli döntetlent játszottak, míg az Unione és az RKSK 2:0-ra, a REAC pedig 3:0-ra múlta felül őket. Jelenleg a 9. pozíciót foglalják el a tabellán. A mieink az elmúlt héten szépen javítottak a Pestszentimre elleni hazai meccsükön (4:0), ami azt jelenti, hogy a Budafok mögé zárkóztunk egyetlen egységnyi hátránnyal, az utánunk következő Építőknek pedig egy mérkőzéssel kevesebb van a neve mellett, amit a jövő héten pótolnak. Szombaton délelőtt tehát azzal a tudattal léphetnek pályára labdarúgóink, hogy győzelem esetén továbbra sem kell lemondani a kitűzött célról, sőt tovább erősödve lehet folytatni a jelenleg még többszereplős bajnoki viaskodást. A Testvériség SE Barátság Sporttelepen szombaton 10 órakor Zimonyi Péter indítja majd a játékot, segítségére Ferencz Máté és Király Szilveszter lesznek.
Comments