Teplán János még azok közé a csepeli labdarúgók közé tartozott, akik olyan
időkben szocializálódtak a csepeli sport közegében, amikor még szép idők jártak
a kék-piros klub életében, bár akkortájt már gyülekezni kezdtek a szürke
fellegek a Béke tér fölött. Az idén 39 éves csupaszív védőjátékossal egy januári
délután vettük át labdarúgó pályafutását, aminek apropója kicsit szomorkás,
hiszen a búcsút jelenti.
- Vége?
Nos, úgy néz ki, hogy számomra igen. Ugyan nem egészen így terveztem, hogy majd a bajnokság felénél kerül sor a búcsúra, de mivel ez így alakult, elfogadom, tüske nincs bennem.
- Hogy kezdődött és mikor?
Hát bizony már jó régen! Tősgyökeres csepeliként hét éves koromban kezdődött, akkor toppantam be a Béke téri sporttelepre a legendás Kóczián Anti bácsihoz, ő volt az első mesterem. Az első évben ugye még nem játszottunk bajnokságot, de utána már annál inkább, szóval elkezdtem a lépegetést a ranglétrán a Csepel SC-nél.
- Milyen volt az atmoszféra akkoriban Csepelen? Mire emlékszel szívesen?
Amikor megérkeztem, a felnőtt együttes még az NBI-ben szerepelt, felnéztem a klubra, a címerre, az egész közösségre, ami a Csepel SC-t jelentette. Szerencsére nem laktunk messze a pályától, így az is hozzájárult, hogy ide kerüljek, de nem csak ez motivált. Akkoriban még nagy respektje volt a Csepelnek országszerte. Hogy mire emlékszem szívesen? Akkortájt még sokat utazhattunk külföldre, Hollandiától kezdve Spanyolországig nagyon sok helyre jártunk futballozni, rengeteg tornán vettünk részt, ahol szépen helyt is álltunk, nem nagyon szerepeltünk a futottak még kategóriás csapatok között. Szerettem a sporttelepre járni, sok tehetséges sportoló bontogatta szárnyait velem együtt a serdülőtől kezdve az ifjúsági korosztályokig, többen közülük korosztályos válogatottságig is vitték, de sajnos nem sokukból lett kiteljesedett sportoló.
- Mit tartasz a legkiemelkedőbb eredményednek az utánpótlásban, hogyan
alakult a további pályafutásod?
Szerencsére volt több szép eredmény is. Kiemelt bajnokságban is sikerült az élen végezni olyan vetélytársak között, mint a Fradi vagy az Újpest, volt olyan is, hogy szinte 100% -os mérleggel nyertünk bajnokságot. Olyan trénerek keze alatt, mint a már említett Kóczián Antal vagy éppen az ugyancsak csepeli legenda Kleibán Anti bácsi. Amikor kiöregedtem az utánpótlásból, sajnos éppen akkor kezdett el megszűnni Csepelen a felnőtt futball, jött egy fúzió a Tatabányával, a klub oda is költözött, s én velük tartottam. Ott az NBI/B-ben olyan csapattársaim voltak, mint a tatabányai kedvenc Vincze Pilu, vagy a csepeliek közül Balogh Zoli és Vejmola Tomi. Ott is sokat fejlődtem, szívesen emlékszem vissza arra az időszakra. Nagyjából két-három évet követően igazoltam Soroksárra (NBII), ahol az ugyancsak csepeli múlttal rendelkező Elekes József keze alatt játszottam, majd egy év elteltével Dabas felé vettem az irányt (NBIII), ahol 3 szezonon át álltam a helyi klub szolgálatában, emlékszem remek kis közösség volt. Ezután egy rövid kitérőt tettem a megyei Szigetszentmárton csapatába, ahol Märtz János volt a szakvezető, ő hívott, hogy segítsek a csapatnak kiharcolni a bennmaradást. Ez sikerült is, majd azt követően jött Takács Krisztián felkérése, aki újjáélesztette Csepelen a felnőtt futballt, s a BLSZ I. osztályában a feljutást tűzte ki célul. Ugyan csak a szezon második felében tudtam jönni, de természetesen azonnal igent mondtam, hiszen hazahívtak oda, ahonnan elindult a pályafutásom. A szívem hazahúzott.
- Itt aztán megélted az igazi magasságokat és sajnos a mélységeket is
Valóban. Az igazi magasságot a BLSZ I. megnyerése, az NBIII kiharcolása jelentette, és talán még az, amikor a harmadosztályban a dobogó közelében sikerült végeznie a csapatnak. Hosszú évekig stabil csapat benyomását keltettük, amihez persze edzőink is hozzájárultak, a teljesség igénye nélkül Takács Krisztián, Hollik Andris, Nagy Zoli, Gabala Krisztián, Balogh István, de nagyban hozzájárult a sikerekhez az is, hogy akkoriban még a csapat magját csepeli nevelésű labdarúgók alkották, kiváló közösséget teremtve. Szívesen emlékszem a 2011-ben a Palesztínában rendezett nemzetközi tornára, ahová elég kalandos körülmények között jutottunk ki, de egyedüli európai csapatként megnyertük a kupát, jordániai, mauritániai, dél-afrikai, chilei, szíriai, szenegáli és ghánai élvonalbeli csapatokat magunk mögé utasítva, nem kis meglepetést okozva határon innen és túl. De a 2016 -os a Fradi II elleni tízezres nézőszámot hozó hazai sikerünk is mély nyomot hagyott bennem, ami hangulatát tekintve visszahozott kicsit valamit a régi szép csepeli időkből. Mélység? Természetesen, amikor búcsúznunk kellett az NBIII- tól. Az nagy keserűség a mai napig. Igazából mindig voltak hullámzó periódusok, de a végére általában ki tudtunk egyenesedni, egészen 2019-ig.
- Ismét a BLSZ-ben találtad magad
Lesújtó volt, hogy úgy estünk ki, ahogy, nem kellett volna sok, csupán egy győzelem és elkerülhettük volna az osztályváltást. A BLSZ pedig egy újabb fájó pont immár 4 éve. A nagy trauma az, hogy azóta is minden alkalommal egy hajszálon múlott a bajnoki cím megnyerése! Talán ha kicsit koncentráltabbak vagyunk, talán ha más megoldást választunk, talán ha… De tudom, nincs ha, nem jött össze, ez a tény és való. Rettentően bosszant, hiszen az egyik ilyen szituáció (egy kihagyott 11-es) az én nevemhez fűződik. Abban hibáztam, hogy a rúgás előtti utolsó pillanatban megváltoztattam a döntésemet, amit soha előtte nem tettem.
- Ez immár történelem, mint az eddigi pályafutásod
Igen, már olyan 3-4 éve érlelődik bennem a gondolat, hogy befejezem a labdarúgást, de a futball szeretete, s a szívem, szóval egy nagyobb erő eddig az ellenkező irányba húzott. - mondja nevetve. Ehhez hozzájárult a csepeli közösség, ahol mindig úgy éreztem, hogy ha nehezebbek is az edzések vagy a meccsek, ha szomorkásabb is a hangulat, az később megváltozik, minden jóra fordul, ezért volt mindig értelme tovább vinni az egészet. Illetve az utóbbi időszakban az is nagyban motivált, hogy vissza kell jutni az NBIII-ba, s úgy befejezni, szépen ezt a pályafutást. Sajnos ez nem jött össze.
- Említetted a remek közösséget, melynek részét képezik a Csepel szurkolói is
Mindenképpen felnézek rájuk! Hosszú évek óta jönnek idegenbe is, hidegben, melegben, szélben, fagyban, rekkenő hőségben állnak a csapat mellett kitartva. Minden tiszteletem az övék, példaértékű, amit csinálnak. Nekem minden alkalommal megtisztelő volt a Csepel pályán futballozni, a kék-piros színű mezt felhúzni, csepeliként azt a klubot szolgálni, ami gyerekkorom óta vágyam volt, ez megadatott olyan szurkolókkal, akik minden alkalommal éreztették, hogy a Csepelben játszani dicsőség!
- Hogyan tovább? Van egy remek kis fiad, játszik-e már a labdával?
Immáron öt éves, egyelőre az a cél, hogy bármit is de sportoljon, amihez láthatóan kedvet is érez. Szeretném, hogy a sport fontos legyen az életében, mert az sok mindenre megtanítja majd, többek közt a tiszteletre, fegyelemre és a kitartásra. Most az ovifocinál tartunk. Én pedig átadom magam a családnak, kicsit a pihenésnek, aztán jöhet a horgászat és a bringázás, valamint az elmaradt családi kirándulásokat is be kell pótolnunk a közeljövőben.
- Látunk -e a még a Béke téren?
Szurkolóként mindenképpen, és amennyiben valamikor összeverbuválódik egy csepeliekből álló old boys csapat akkor talán ott is. Egyelőre azonban pihenek, most ki kell hevernem, hogy már nem a futball körül forog majd az életem.
Teplán Jánostól természetesen a Csepel TC is méltó módon kíván elköszönni, az
első fordulóban sorra kerülő Csepel TC – Budafoki MTE II bajnoki labdarúgó
mérkőzés előtt.
Comments