A számok nyelvén is érzékelhető a fejlődés
- legradigabor
- 2 days ago
- 4 min read
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is elkészült az a statisztika, ami megmutatja, hogy felnőtt labdarúgó csapatunk honnan indult és hová érkezett az elmúlt két szezonban.

A sok mindenre rávilágító összegzést ezúttal is köszönjük Ifjabb Sárdi Lajosnak, aki generációk általi Csepel szimpatizáns, hiszen édesapja - a szintén nagy statisztikus és hagyományőrző- idősebb Sárdi Lajos is kiemelkedő munkát végzett egyesületünk történetében, nagypapája Dr. Sárdi József pedig a csepeli labdarúgás vezetője volt. Az ő vezetése alatt költözött a csapat a ma is használt Béke téri stadionba, és ekkor jutott fel a Csepel története során először az élvonalba (NB I, 1940), ahol kisvártatva két bajnoki címet is nyertek (1942, 1943).
A CSEPEL SC LABDARÚGÓCSAPATÁNAK
KÉT BAJNOKI IDÉNYE
AZ NB III DÉL-KELETI CSOPORTJÁBAN
2024-2026
A csepeli sportélet átalakulása után jött létre a Csepel TC labdarúgócsapata 2022-ben, amely 2024-ben a BLSZ I. osztályának megnyerése és a Tatai AC ellen sikeresen megvívott osztályozó után jutott fel az NB III-ba, így öt év után újra harmadosztályú mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi a Csepel SC Stadionban.
Az első szezonban a csapat a tizedik helyen végzett, míg a második szezonban a csepeli labdarúgás újjáalakulását (2006) követő húsz év - a helyezést és a megszerzett pontokat (49) tekintve - legjobb harmadosztályú szereplésével a hatodik helyet sikerült elérni.
Ez az összeállítás a két bajnoki idényben nyújtott teljesítményt mutatja be különböző mutatók alapján.
I. EREDMÉNYESSÉGI MUTATÓK A 2 BAJNOKI IDÉNYBEN
TELJES BAJNOKSÁG
IDÉNY | HELY | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | % | |
2024/25 | 10. | 30 | 8 | 5 | 17 | 35 | 50 | 29 | 32 |
2025/26 | 6. | 30 | 15 | 4 | 11 | 50 | 41 | 49 | 54 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. |
| 60 | 23 | 9 | 28 | 85 | 91 | 78 | 43 |
ŐSZI IDÉNYEK
IDÉNY | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | % | |
2024/25 | 15 | 6 | 3 | 6 | 21 | 25 | 21 | 47 |
2025/26 | 15 | 6 | 1 | 8 | 17 | 19 | 19 | 42 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. | 30 | 12 | 4 | 14 | 38 | 44 | 40 | 44 |
TAVASZI IDÉNYEK
IDÉNY | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | % | |
2024/25 | 15 | 2 | 2 | 11 | 14 | 25 | 8 | 18 |
2025/26 | 15 | 9 | 3 | 3 | 33 | 22 | 30 | 67 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. | 30 | 11 | 5 | 14 | 47 | 47 | 38 | 42 |
SZEREPLÉS HAZAI PÁLYÁN
IDÉNY | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | % | |
2024/25 | 15 | 6 | 2 | 7 | 23 | 22 | 20 | 44 |
2025/26 | 15 | 8 | 2 | 5 | 29 | 19 | 26 | 58 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. | 30 | 14 | 4 | 12 | 52 | 41 | 46 | 51 |
SZEREPLÉS IDEGENBEN
IDÉNY | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | % | |
2024/25 | 15 | 2 | 3 | 10 | 12 | 28 | 9 | 20 |
2025/26 | 15 | 7 | 2 | 6 | 21 | 22 | 23 | 51 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. | 30 | 9 | 5 | 16 | 33 | 50 | 32 | 36 |
II. SZEREPLÉS 19 CSAPAT ELLEN
ELLENFÉL | MECCS | GY | D | V | GÓLOK | PONT | |
III. Ker. TVE | 2 | - | 2 | - | 2 | 2 | 2 |
Békéscsaba II | 2 | 2 | - | - | 3 | 1 | 6 |
BKV Előre | 4 | 3 | - | 1 | 7 | 5 | 9 |
Bp. Honvéd II | 4 | 1 | - | 3 | 5 | 8 | 3 |
Dabas | 4 | 1 | 2 | 1 | 4 | 6 | 5 |
Dunaharaszti | 2 | 2 | - | - | 9 | 3 | 6 |
ESMTK | 4 | 2 | 1 | 1 | 6 | 4 | 7 |
Gyula | 4 | 1 | - | 3 | 3 | 9 | 3 |
Hódmezővásárhely | 4 | 2 | - | 2 | 11 | 9 | 6 |
Kecskeméti TE II | 2 | 1 | - | 1 | 3 | 2 | 3 |
Martfű | 4 | 2 | - | 2 | 11 | 8 | 6 |
Monor | 4 | - | 1 | 3 | 3 | 8 | 1 |
Pénzügyőr | 2 | - | 2 | - | 1 | 1 | 2 |
Szeged-Csanád II | 2 | 1 | 1 | - | 2 | 1 | 4 |
Szegedi VSE | 4 | 1 | - | 3 | 5 | 8 | 3 |
Szolnoki MÁV | 2 | 1 | - | 1 | 2 | 1 | 3 |
Tiszaföldvár | 4 | 2 | - | 2 | 6 | 3 | 6 |
Tiszakécske | 2 | - | - | 2 | 0 | 4 | - |
Vasas II | 4 | 1 | - | 3 | 2 | 8 | 3 |
|
|
|
|
|
|
|
|
ÖSSZ. | 60 | 23 | 9 | 28 | 85 | 91 | 78 |
A 2 bajnoki idényben 19 csapat ellen mérkőzött a Csepel
Mindkét idényben: 11 csapattal (BKV Előre, Bp. Honvéd II, ESMTK, Dabas, Gyula, Hódmezővásárhely, Martfű, Monor, Szegedi VSE, Tiszaföldvár, Vasas II) találkoztunk.
Egy idényben pedig 8 csapattal (III. ker. TVE, Békéscsaba II, Dunaharaszti, Kecskeméti TE II, Pénzügyőr, Szeged-Csanád II, Szolnoki MÁV, Tiszakécske) csaptunk össze.
A pontokat tekintve:
Pozitív mérleg 5 csapattal szemben: Békéscsaba II, BKV Előre, Dunaharaszti, ESMTK,
Szeged-Csanád II;
Döntetlen mérleg 8 csapattal szemben: III. ker. TVE, Dabas, Hódmezővásárhely, Kecskeméti TE II, Martfű, Pénzügyőr, Szolnoki MÁV, Tiszaföldvár;
Negatív mérleg 6 csapattal szemben: Bp. Honvéd II, Gyula, Monor, Szegedi VSE, Tiszakécske, Vasas II.
100%-os mérleg 2 csapattal szemben: Békéscsaba II, Dunaharaszti;
Veretlenek maradtunk 5 csapat ellen: III. ker. TVE, Békéscsaba II, Dunaharaszti, Pénzügyőr, Szeged-Csanád II;
Nyeretlenek maradtunk 4 csapat ellen: III. ker. TVE, Monor, Pénzügyőr, Tiszakécske.
III. MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI
A 60 mérkőzésen 23 féle eredmény született. Ezek gyakorisága a következő volt:
Győzelmek | Döntetlenek | Vereségek |
1-0: 5 | 0-0: 4 | 0-1: 8 |
2-1: 4 | 1-1: 4 | 1-2: 7 |
3-1: 3 | 2-2: 1 | 0-3: 5 |
2-0: 3 |
| 1-4: 2 |
3-2: 2 |
| 2-3: 2 |
6-1: 1 |
| 0-2: 1 |
6-2: 1 |
| 0-4: 1 |
5-3: 1 |
| 1-3: 1 |
5-4: 1 |
| 2-4: 1 |
4-0: 1 |
|
|
3-0: 1 |
|
|
23 győzelem, 11 féle eredmény | 9 döntetlen, 3 féle eredmény | 28 vereség, 9 féle eredmény |
A legnagyobb arányú győzelem: 2025/26, Dunaharaszti 6-1, hazai pályán;
A legnagyobb arányú vereség: 2025/26, Vasas II 0-4, hazai pályán.
IV. JÁTÉKOSOK
A két bajnoki idényben 39 játékos lépett pályára csapatunkban. 14-en (Bencze, Bende, Csákány, Dunai, Halácsi, Németh, Pintér, Sükösd, Szűcs K., Szűcs L., Torda, Tóth, Túri, Urbin), 25-en egy idényben szerepeltek, 2024/25-ben 25-en, 2025/26-ben pedig 28-an léptek pályára.
A kapuban négyen álltak (a legtöbbször, 44 alkalommal Szűcs Krisztián védett), a mezőnyben 35-en játszottak.
A legtöbb mérkőzésen (55) Sükösd Krisztián szerepelt, míg hárman csak egy mérkőzésen léptek pályára.
A LEGALÁBB 30 MÉRKŐZÉSEN SZEREPELT JÁTÉKOSOK NÉVSORA
MÉRKŐZÉSSZÁM | NÉV |
|
|
55 | Sükösd Krisztián |
51 | Szűcs Levente |
50 | Torda Bence |
48 | Dunai András |
48 | Pintér Dominik |
47 | Tóth László |
44 | Szűcs Krisztián |
42 | Halácsi Fülöp Mirkó |
42 | Túri Dániel |
36 | Bencze Márton |
33 | Németh Zoltán |
V. GÓLSZERZŐK
A két bajnoki idény 60 mérkőzésén elért 85 gólunkon 24 játékos osztozott, mindkét
idényben 5 játékos volt eredményes. A legtöbb gólt, 17-et Halácsi szerezte, érdekesség, hogy minden gólja a 2025/26-os bajnokságban született.
LEGEREDMÉNYESEBB GÓLSZERZŐINK
GÓLOK SZÁMA | NÉV |
|
|
17 | Halácsi Fülöp Mirkó |
12 | Tóth László |
7 | Torda Bence |
6 | Giuliani Marcello |
6 | Szűcs Levente |
5 | Németh Zoltán |
Idényenként a legeredményesebbek:
2024/25: Németh Zoltán 5
2025/26: Halácsi Fülöp Mirkó 17
A bajnokságon kívül a csapat a Magyar Kupában is pályára lépett és a következő eredményeket érte el:
2024/25: Az országos táblán a Ceglédi VSE idegenbeli 4-1-es legyőzése után, a Dunavarsány otthonában, hosszabbítás után, 4-2-es vereség következett;
2025/26: Az országos táblán a Monor ellen hazai pályán döntetlen (1-1) után, tizenegyesrúgásokkal (4-3) sikerült továbbjutni, utána Gyulán viszont
3-0 arányban alulmaradtunk.
Összeállította: Sárdi Lajos
2026. július 9.
