top of page

Kizotti Csepel TC: lányaink továbbra is versenyben a bajnoki címért

Felnőtt férfi csapatunkhoz hasonlóan a hölgyeknél is a lehető legkomolyabb cél fogalmazódott meg a bajnokság kezdetén, ami nem jelentett mást, mint a bajnoki cím elhódítását. Félidőben ez továbbra is elérhetőnek látszik.



Egyértelműen a bajnokság megnyerése a célunk! Így vágtunk neki a szezonnak és ez lebeg továbbra is előttünk - kezdte féléves beszámolóját ellentmondást nem tűrő kijelentésekkel Kincses Ernő a csapat vezetőedzője. Időközben sem változtattunk ezen célunkon, minden egyes napon azért dolgozunk, hogy azt elérjük!

Mi a csapat legnagyobb erénye, mi az, amit kiemelnél akár pozitívumként,

akár kritikaként, voltak -e kiemelkedően teljesítő labdarúgók?

Az edzésmunka már rendben van, ott közel a maximumot hozzák a csajok, de sajnos mérkőzésen még néha akadozik a játékunk, főleg a befejezésekre kell odafigyelnünk. Folyamatosan kiemelkedően senki sem teljesített, inkább úgy fogalmaznék, hogy meccsenként voltak, akik hozzá tudtak tenni. Lépésről lépésre haladunk, csapatként kell erősnek lennünk és akkor elérjük a célunkat.

Mi várható a téli szünetben, mikor kezdődik a felkészülés, lesznek-e

edzőmeccsek?

Munkánkat nagyban segíti az ősszel átadott műfüves pálya, minőségi játéktérről beszélünk, ami rossz időjárási körülmények között is biztosítja, hogy megfelelő edzésmunkát tudjunk végezni. Örülök, hogy klubvezetőink lehetővé tették ennek a pályának a kivitelezését. Január 11-én kezdjük meg a munkát, felkészülési mérkőzéseinken az FTC U 19- es csapata, az NBI- es Astra, a Szekszárd valamint a Magyarkanizsa lesznek az ellenfeleink. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Csepel TC és a Kizotti Sport vezetői minden kívánságunknak igyekeznek eleget tenni, így kizárólag a munkával kell foglalkoznia a stábnak és a játékosoknak is. Csapatunk további erősítése folyamatban van, a hiányposztokra igyekszünk megfelelő labdarúgókat találni. Előreláthatóan lesznek nagyon komoly erősítéseink, akikkel szintet tudunk lépni. Csodálatos szurkolóinktól pedig azt szeretném kérni, hogy továbbra is legyenek mellettünk és bízzanak bennünk! Hajrá Csepel! Csak a 21!

bottom of page