Létfontosságú győzelem a viharsarokban
- legradigabor
- 5 days ago
- 2 min read

A Martfű és a Monor után a Csepel SC együttese is bevette Békéscsabát vasárnap délután. A házigazdák eddig csak a Tiszaföldvárt tudták két vállra fektetni a Kórház utcában ebben a kiírásban és Takács László vezetőedzőnk előzetes tervei szerint a mieink nem szerettek volna a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei együttes sorsára jutni. Ennek megfelelően egy jogos 11-est követően Halácsi meg is szerezte a vezetést, amit ugyan még egalizálni tudtak a házigazdák, ám Tóth László góljára már nem volt válasza a lila-fehér együttesnek. A gólkülönbség nagyobb is lehetett volna, ám a kapufa egy alkalommal a hazaiak segítségére volt. Folytatás szeptember 21-én az FC Dabas otthonában.
Békéscsaba 1912 Előre II. – Csepel SC 1–2 (1–2)
Békéscsaba, Kórház utca Játékvezető: Kiss Dávid (Bereczki Bence, dr. Juhász Dóra).
Békéscsaba II.: Schrenck – Komáromi (Dávid), Bacsa, Harmati, Molnár M. (Borszéki), Mágocsi, Igricz, Avramucz, Német G. (Kurai), Oláh Á., Vólent (Sirokmán). Vezetőedző: Balog Zsolt
Csepel SC: Papp Csaba – Katkó Kende (Dunai András ’46), Bende János (Csákány Levente ’46), Tóth László (Torda Bence ’58), Mészáros László (Fésü Bulcsú ’58), Pintér Dominik, Bencsetler Máté (Németh Zoltán ’90), Kubitsch Kristóf, Túri Dániel, Sükösd Krisztián, Halácsi F. Mirkó Vezetőedző: Takács László.
Gólszerzők: Vólent (38.), ill. Halácsi F. Mirkó (20. 11-ből), Tóth László (40.)
Takács László: - Először is szeretnénk megköszönni a Békéscsabának, hogy a kérésünkre későbbre tették a mérkőzés kezdési időpontját. Maga a meccs nekünk lélektanilag nagyon fontos volt, az elmúlt hetek eredményesség szempontjából nem úgy sikerültek ahogy szerettük volna. Az első félidőben helyenként jól játszottunk, a két szerzett gól mellett volt egy kapufánk is. A 2. félidőben nagyon keveset mutattunk labdával, ahogy megszereztük adtuk is vissza az ellenfélnek. A védekezésünk azonban stabil volt, nem adódott komolyabb lehetősége a hazai csapatnak. Lieszkovszky Zalán barátunk a héten ünnepelte volna a 35. születésnapját, ezt a győzelmet az ő emlékének ajánljuk, remélem látott minket odafentről és együtt örült velünk a lefújást követő pillanatokban!
Comments