top of page

Megújult stábbal vágunk neki a hajrának

A Csepel TC vezetősége megköszönte Lázok János vezetőedző munkáját, aki tavaly nyár óta töltötte be felnőtt csapatunk vezetőedzői posztját.


Vezetőedzőnk az azóta eltelt időszakban 24 bajnoki mérkőzésen ült csapatunk kispadján, mérlege 18 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség, ami azt jelenti, hogy jelenleg a dobogó harmadik helyén foglalunk helyet. Vezetésével csapatunk bejutott a Budapest Kupa döntőjébe, ahol május 10-én Budafokon a Pestszentimrei SK vár majd a mieinkre. Lázok Jánossal klubunk a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott, eddigi munkáját köszönjük, további pályafutásához sok sikert kívánunk!


A vezetőség úgy ítéli meg, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy a hátralévő mérkőzéseit sikerrel vegye, így az előttünk álló hat összecsapásra Pereszlényi András és segítői készítik fel az együttest, akinek stábjában Federico Groppioni továbbra is kapusedzőként vesz részt illetve Zilahi Tamás erőnléti edzőként kapcsolódik be a felnőttek munkájába. A csepeli klubvezetés a játékosokkal és a stábbal karöltve továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapat a lehető leghamarabb meg tudja valósítani kitűzött célját: feljutni az NBIII-ba.


Ambruzs József szakmai igazgató így vélekedett:

Lázok János személyében egy jól felkészült szakembert ismertünk meg. Nagyra értékeljük a munkáját, hiszen egy nagy nyomás és eredménykényszer alatt kellett teljesítenie. Örülünk, hogy Pereszlényi András, aki eddig az U16-os korosztályunkat irányította segít bennünket abban, hogy feljussunk a harmadosztályba.
744 views0 comments
bottom of page