top of page

Pontszámban beérhetjük a listavezetőt

A Női NB II. Nyugati csoportjának 20. fordulójában a KIZOTTI Csepel TC a középmezőnyben elhelyezkedő Paksi SE-t fogadja vasárnap délelőtt abban a reményben, hogy amennyiben a lányok sikerrel veszik az újabb akadályt, pontszámban beérhetik a szabadnapos PMFC együttesét.



A Paks idegenben eddig csupán egyetlen győzelmet tudhat magáénak ebben a kiírásban, jelesül a sereghajtó Martonvásár elleni nyolcgólos sikert, döntetlent az FC Nagykanizsa vendégeként értek el (1:1), a többi mérkőzésen egytől-egyig kapituláltak a Tolna vármegyeiek. Legnagyobb vereségüket Zalaegerszegen szenvedték el, ahol 10 gólt is kaptak, a Pécs öt, míg a Vasas Kubala Akadémia hét góllal küldte haza őket. A bajnokság őszi szakaszában Pakson Fekete Bernhardt Barbara duplájával, valamint Kerekes Eszter, Malinovszky Cintia, Buchmüller Adrienn, Gruber Brigitta góljaival, illetve egy öngóllal magabiztos, 7:0-s győzelmet ünnepelhettek Kincses Ernő tanítványai, akik a vasárnap délelőtti matinén is minden bizonnyal győzelmi szándékkal lépnek majd pályára annak tudatában, hogy pontszámban befoghatják a listavezető pécsieket. A KIZOTTI Csepel TC – Paksi SE összecsapás április 14-én 11 órakor veszi kezdetét a Csepel Stadionban, ahol Tóth Kitti lesz majd a játékvezető, segítségére pedig Tóth Csenge és Kaj Barbara lesznek partjelzőként.

100 views0 comments

Comments


bottom of page