A BLSZ I. osztályában lényegében minden érdemi kérdés eldőlt, így az is, hogy csapatunk a dobogó 3. fokán végez majd, így már csak egy szép tavaszi búcsú marad hátra, ami természetesen a győzelmet jelentené a Csepel TC felnőtt labdarúgócsapata számára.
A Rákosmente FC otthonába látogat csapatunk, akik jelenleg az utolsó előtti pozíciót foglalják el, ám még lejjebb is csúszhatnak vereségük esetén illetve egy Ikarus sikert követően. Az RKFC odahaza 2-2-10-es mérleggel rendelkezik, a Pestszentimre (1:0) és az Issimo (4:3) elleni sikert könyvelhették el, az Építők ellen (3:3) és a TFSE ellen (2:2) játszottak gólgazdag összecsapásokat, ahol 1-1 ponttal gazdagodtak. A két csapat őszi bajnokiján együttesünk Zsivoczky 3 és Vörös góljaival tartotta a Béke téren mindhárom pontot, bízunk benne, hogy a két csapat közti különbség, ami akkor jócskán kidomborodott, most is látszani fog. A Csepel TC labdarúgói meglehetősen mozgalmas hónapot zárnak le a hétvégén, ugyanis májusban nem kevesebb, mint hat tét meccsel a hátuk mögött vonulnak majd pihenőre, melyeket szinte egytől-egyig a BLSZ I. osztályának meghatározó csapatai ellen vívtak. Az előző fordulóban a 43. Sz. Építők elleni döntetlennel (és a REAC sikerével) eldőlt, hogy a dobogó harmadik fokán végzünk, hiszen a Budafok II előtt már behozhatatlan előnyre tettünk szert, míg a rákospalotaiakat sajnos már nem tudjuk befogni. Ettől függetlenül illene szépen búcsúzni az idei pontvadászattól és természetesen hűséges szurkolóinktól is, akik május 27-én szombaton 17 órától az RKSK sporttelepén buzdíthatják ebben a szezonban utoljára csapatunkat. A mérkőzést Horváth János vezeti majd, segítői Sudicky Bálint és Milavecz Péter lesznek.
Comments