top of page

Csepel TC U9 félévi bizonyítvány: „tornáról-tornára látható a fejlődés!”

A Csepel TC egyik legifjabb korosztályam az U9- es együttes, akik egyelőre nem bajnokságban, hanem Bozsik Fesztiválokon, illetve meghívásos tornákon teszik próbára tudásukat. Baksa Ákos vezetőedző foglalta össze a félév történéseit.


Igazából nagyon pozitív féléven vagyunk túl, mind a létszám mind pedig az edzéseken való részvétel megnőtt, immár az edzéseken majdnem maximális létszámmal tudunk dolgozni. Jelenleg már 24 főre duzzadt a keretünk, aminek nagyon örülünk, ez több variációs lehetőségre is lehetőséget ad. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok, akik már előrébb tartanak a munkában és azok, akikkel kicsit többet kell foglalkozni ne legyenek egymás terhére a gyakorlatok elvégzésében, hanem külön tudjunk velük foglalkozni mindannyiuk fejlődésének érdekében. Ebben nagy segítségemre van már Magyar Balázs kollégám is, akit láthatóan maximálisan elfogadnak a gyerekek, és akiből akár egy jó szakember válhat a jövőben.

Hogy néz ki a gyakorlatban a szakmai munka?

Minden gyakorláson igyekszünk a maximumot kihozni a gyerekekből, tisztában vagyunk vele, hogy ebben a korosztályban a fő szempont az a játék, azt is várják a legjobban. Azért ez már nem azt jelenti, hogy bedobjuk a labdát aztán mindenki menjen, amerre a szíve viszi… Heti négy edzést tartunk, abból egy alkalommal bevezettük a grundfocit, illetve kéthetente egy alkalommal a birkózást is, ami kiváló segítség lehet a test-test elleni párharcok elsajátításában. Minden gyakorláson fő célunk, hogy a srácok minél többet érjenek a labdához, és minél több „kis játék” legyen, 1 az 1, 2 az 1, 2 a 2 ellen és így tovább. Próbáljuk őket minél többet versenyeztetni, azon vagyunk, hogy ne csak a Bozsik Fesztiválokon, minden alkalommal ugyanazon csapatok ellen lépjenek pályára.

Milyen tornák ezek?

Partneregyesületként kaptunk már meghívást az MTK- tól egy tornára, ahol azért láthattuk, hogy valójában hol is tartunk. Az ilyen programokon realizálódik, hogy a meglévő hibákat miként kellene kijavítani, minek köszönhetően a jövőben szorosabb meccseket tudjunk játszani ellenfeleinkkel. Igyekszünk minél több edzőmérkőzést is szervezni. Decemberben háromnapos nemzetközi teremtornán is szerepeltünk, amit a gyerek szemmel láthatóan nagyon élveztek, felszabadultan játszottak, ami elmondhatatlanul fontos láncszem a csapatösszetartás szempontjából. Játszottunk lengyel és ukrán csapatok ellen, ahol kitűnően helyt álltunk, amit kértünk a srácoktól mindent betartottak a meccsek alatt, büszkék lehetünk rájuk!

Hogyan folytatjátok?

Január10- én kezdjük meg a felkészülést, a téli időszakban elsősorban teremben tréningezünk, de kéthetente egyszer használjuk a Béke téri sporttelep vadonatúj műfüves létesítményét is. Ez úton is szeretném megköszönni mindenkinek ezt a félévet, véleményem szerint nagyon pozitívan alakult, januárba találkozunk és addig mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk! Hajrá Csepel!


76 views0 comments
bottom of page