top of page
Writer's pictureShanen Iványi

Jön a Gázgyár, búcsúzik a legenda

Sűrű a felnőtt csapatunk hete, ugyanis a szerdai győztes kupamérkőzés után most a hatodik helyen álló ASR Gázgyár csapata látogat a Csepel Stadionba.

Az őszi mérkőzések alapján jó esélyeink vannak a győzelmi sorozatunk növelésére, ám ellenfelünk viszonylag magabiztosan, többnyire kapott gól nélkül hozta a legutóbbi mérkőzéseit. Sólyom Ferenc tanítványai a tabellán előttük álló csapatok mindegyikével meggyűlt a bajuk, egyedül a BMTE ellen tudtak pontot otthon tartani. A hetedik helytől lefelé azonban egy kivétellel, a Testvériség otthonában nem jött össze nekik a három pont. Tavalyi szereplésükhöz képest - ahol a kiesés elől menekültek a szezon nagy része alatt - hatalmas fejlődésen ment át a klub és bármikor képesek a meglepetésre.

A mieink jó hangulatban léphetnek pályára, ugyanis sikerült a Budapest Kupában kiharcolni a nyolcaddöntőbe jutást, ráadásul a tavasz eddigi meccseit mind idegenben megnyerték. Lázok János vezetőedző is úgy nyilatkozott a TFSE ellen megnyert legutóbbi bajnoki mérkőzés után, hogy összességében elégedett a mutatott játékkal.


A kezdőrúgás előtt egy keserédes eseménynek is szemtanúi lehetünk, ugyanis Teplán János, aki 15 éven keresztül öltötte magára a csepeli címert, hivatalosan is elbúcsúzik klubunktól, mint játékos. A 39 éves védő mindannyiunknak rengeteg örömöt hozott a mérkőzések alatt és klubunk hálás neki azért a munkáért, amit értünk tett. Reméljük, hogy sokan szemtanúi lesznek az alkalomnak és közösen köszönhetünk el az utolsó csepeli mohikántól.

124 views0 comments

Comments


bottom of page